
Megoldást azonban csak az uniós források gyorsabb lehívása, a hazai nagyprojektek beindítása, folytatása jelenthet - véli a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa.
A munkaerőpiac eddig ismeretlen problémával került szembe világszerte és Magyarországon: immár nem a szakképzettség hiánya, hanem a közép- és felsőfokú papírral rendelkező, munkatapasztalatokkal bíró réteg állásvesztése a gond - mondta a Népszabadságnak Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa, aki egyébként 6 százalék feletti gazdasági visszaesést sem tart elképzelhetetlennek, és szerinte jó, ha 11 százalékos munkanélküliséggel megússzuk a válságot.
A középrétegből számtalan nagy tapasztalattal rendelkező, eddig alacsony munkanélküliségi területen dolgozó ember kerül az állástalanok közül, ők ráadásul el is adósodtak, többnyire devizában – sorolja a problémákat a kutató aki szerint a tb-járulék csökkentése, a négynapos munkahét bevezetése legfeljebb arra jó, hogy feltartóztassuk a zuhanást, megoldást azonban csak az uniós források gyorsabb lehívása, a hazai nagyprojektek beindítása, folytatása jelenthet.
Úgy véli: hatékonyak lehetnek az ágazati válságstratégiák, hiszen a közös megoldásban mind a cégek, mind az önkormányzatok, mind az állam érdekelt.
Nem tartja megvetendő ötletnek azt sem, hogy tárgyalást kezdeményezzünk a Magyarországon is érdekelt multinacionális vállalatok anyacégeivel.
hirado
2009.04.17. 10:47