
A Bajnai-kormány tagjai nem indulnak a következő országgyűlési választásokon és nem lesznek tagjai az új kormánynak. Erről szándéknyilatkozatot írnak alá - árulta el az új miniszterelnök.
Nincs semmi baj az előre hozott választás gondolatával, ez egy reális alternatíva Magyarország számára, csakhogy a jelenlegi válsághelyzetben gyors, határozott, markáns, cselekvésre van szükség. Mindenki számára az a legjobb megoldás, ha ez a kormány el tudja juttatni Magyarországot egy elfogadott, 2010-es költségvetéshez, majd rendezett körülmények között lehet választást tartani - nyilatkozta Bajnai Gordon a Népszabadságnak.
A miniszterelnök hangsúlyozta: nem lenne jó elvonulni 3-4 hónapra kampányolni. Mindenkinek meg kell érteni, a forintárfolyam kiszámíthatatlansága, az elbizonytalanodó külföldi befektetők, magyar otthonok és munkahelyek százezreit fenyegetik.
Szólt arról is: mindenképp arra készült, hogy nem lesz sokáig kormánytag. Március elején bement Gyurcsány Ferenchez, és azt mondta neki, ha nem tudnak lényegesen nagyobbat lépni, ha nem tudják fölerősíteni a válságkezelést, akkor lemond. Akkor a kormányfő pár hetet kért. Bajnai leszögezte: nem tudott Gyurcsány Ferenc távozási szándékáról. A lemondását követő hét csütörtökén hívta fel, és kérdezte meg, hogy ha minden kötél szakad, vállalná-e a miniszterelnökséget, de akkor nemet mondott, majd másnap, egy újabb sikertelen kör után arra az elhatározásra jutott, hogy nem szabad nemet mondani a felkérésre, mert komoly veszélyben van az ország a gazdasági válság miatt, és van rá esély, hogy a szocialista párt vállalja egy kemény válságkezelés parlamenti felelősségét.
Bajnai úgy véli: egy előre hozott választással nagyon nagy bizonytalanság alakulna ki, mely fölerősítené a Magyarországgal szemben már amúgy is meglévő bizalmatlanságot. A forint árfolyama elszakadna a régiós valutákétól, pillanatokon belül sokkal több munkahely kerülne veszélybe. épp ezért van szükség gyors, de hosszú távon is ható, egyensúlyteremtő lépésekre.
Mint fogalmazott: nem baltával mennek neki a rendszereknek, hanem szikével metszenek. Életmentő műtétre van szükség, ezt mindenkinek értenie kell.
Kiemelte: a Bajnai-kormány tagjai nyilatkozatot írnak alár arról, hogy nem indulnak a következő országgyűlési választásokon, és nem vállalnak tagságot a következő kormányban.
Saját kabinetjéről azt mondta: ez a kormány nem lesz népszerű, de minden meg szeretne tenni azért, hogy az emberek megértsék, az áldozat megéri. Az emberek ugyanis többre értékelik, ha megmondják nekik, mi a biztos rossz, amit el kell vállalniuk, mintha a vég nélküli bizonytalanságot tapasztalják. A gyomrában már mindenki régóta érzi, hogy változtatni kell - mondta a kormányfő.
hirado
2009.04.16. 10:35