
A köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy feloszlassa a parlamentet.
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
A köztársasági elnök - mint intézmény - úgy viszonyul az új kormányhoz, ahogy ez alkotmányosan szükséges.
"Feltett szándékom, hogy ellátom minden alkotmányos kötelezettségemet és ellátom azt a kötelességet is, hogy az államfő együttműködik a kormánnyal" - mondta Sólyom László.
Az államfő úgy gondolja, az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat.
hirado
2009.04.15. 11:00