
A honvédelmi miniszter Az Estében azt mondta: hibás lépés volt a Belügyminisztérium megszüntetése.
Hibás lépés volt korábban a Belügyminisztérium megszüntetése és a közigazgatási államtitkári posztok felszámolása, ezt igazolta az élet - mondta egy keddi tévéműsorban a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre szerint a kormányalakítással kapcsolatos tárgyalásokon felmerült a belügyi tárca és a közigazgatási államtitkári poszt visszaállításának ötlete, de végül úgy döntöttek: nem akarnak időt veszíteni az átszervezéssel, mert most fontosabb a válságkezelés, illetve egy év van már csak hátra a ciklus végéig.
Szekeres Imre vezeti a Honvédelmi Minisztériumot a Bajnai-kormányban is. A szocialista politikus a Magyar Televízió "Az Este" című műsorában kedden azt mondta: Bajnai Gordon indoklása szerint az elmúlt években olyan átalakítást vittek véghez, amelytől erősebb lett a honvédség, és ezt a munkát szeretnék befejezni, ezért maradhat a honvédelmi tárca élén.
Szekeres Imre úgy fogalmazott, hogy szakértői jellegű kormány alakul, amelynek tagjai egyszerre próbálják majd biztosítani a szakértelmet valamint a döntésekhez szükséges parlamenti hátteret, többséget. A politikus nem kívánta kommentálni a műsorban a Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos vitájáról szóló korábbi értesüléseket, mint mondta: utóbbi zárt ülésen történt.
Szekeres Imre az MSZP egyik elnökhelyettese is, valamint Kiss Péter és Lendvai Ildikó mellett tagja a párt ügyvezetői testületének. A politikus a műsorban hibás döntésnek nevezte azt is, hogy a kiszivárgó hírek miatt ellenőriztetni akarták az MSZP elnökségi tagjainak híváslistáit. Azt is mondta: nem tudni, volt-e végül ilyen vizsgálat. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint még nem is tudják, kik szivárogtattak ki, Szekeres Imre úgy válaszolt: ők nem nyomozó hivatal, és ő nem is kíváncsi erre.
Lendvai Ildikó, az MSZP a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel megerősítette, hogy csütörtökön ülésezik az MSZP parlamenti frakciója, a válságkezelési javaslatokról tárgyalnak, valamint várhatóan tesznek újakat is azokhoz. A köztársasági elnök pénteken várhatóan aláírja a miniszterek kinevezését, és összeülhet az új kormány - tette hozzá.
Lendvai Ildikó az új kormány szakértői jellegét firtató kérdésre úgy felelt: nem mondaná, hogy az nem szakértői kormány. A válságkezeléshez szükséges kulcspozíciókba külsős szakemberek érkeztek ugyanis, a kormány másik felében pedig politikai és igazgatási szakértelemmel bíró szakemberek vannak - tette hozzá.
hirado
2009.04.15. 10:58