A muzulmán fundamentalista tálibok és más afganisztáni fegyveres csoportok képviselőivel kezdett tárgyalásokat pénteken Dubajban Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok volt kabuli nagykövete a tageszeitung című német lap értesülése szerint.
Az afganisztáni születésű diplomata - aki korábban Bagdadban is szolgált nagykövetként, s legutóbb az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete volt - úgy egyeztet a tálibokkal, hogy nem kapott konkrét, hivatalos felhatalmazást rá Barack Obama kormányától - írja a berlini újság szombaton megjelenő számában. Igaz, az amerikai elnök a múlt héten úgy nyilatkozott, párbeszédet lehetne kezdeni a "mérsékelt" tálibokkal.
Hírek szerint Khalilzad tárgyalópartnerei között akadnak afgánok Omar mollának, a tálibok első számú vezetőjének közvetlen környezetéből is. A bujkáló tálib vezető, akinek a fejére Washington 25 millió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki, tavaly év végén közölte: addig nem fogadja el Hamid Karzai afgán elnök béketárgyalásokra tett ajánlatát, amíg a külföldi csapatok nem vonulnak ki az országból.
Afganisztán a legvéresebb korszakát éli át azóta, hogy 2001-ben egy nemzetközi koalíció az Egyesült Államok vezetésével megdöntötte a tálibok uralmát. Washington bejelentette, hogy több ezer fős csapaterősítést hajt végre az ázsiai országban. Azt reméli ettől, hogy sikerül megfordítani az afganisztáni háború menetét.
hirado
2009.03.14. 09:56