
Már alig van az OFA 6 milliárd forintos válságalapjában pénz. A bajba jutott cégek hamarosan a munkaügyi tárca 16 milliárdos programjára pályázhatnak, és jön az uniós, 30 milliárdos keret. Ezzel talán átvészelhetjük a recessziót.
Gyakorlatilag elfogyott az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 5,95 milliárd forintos kerete, melyből munkahelyek megtartására, részmunkaidős foglalkoztatásra, illetve az elbocsátottak oktatására lehet pályázni - írja a Népszabadság.
Eddig 255 pályázat érkezett be 6,03 milliárd forintos igénnyel, de miután - mint a lapnak Székely Gabriella, az OFA ügyvezetője elmondta - a beérkezett pályázatok között vannak olyanok, melyeket formai okok miatt elutasítanak, a keret 115 százalékára fogadnak jelentkezéseket. Becslése szerint még mintegy 300 millió forintra pályázhatnak a válság miatt bajba jutott kis- és középvállalkozások.
A jelentkezésekből egyértelműen látszik: az autó- és az építőipar sínyli meg leginkább a válságot. A támogatást 3-12 hónapra lehet igényelni, a pályázók azonban nem túl optimisták, 118-an kérik egy évre dolgozóik bérterheinek átvállalását.
A 6 milliárd forint nagyjából arra elegendő, hogy 7 ezer ember ne veszítse el az állását. Eddig 12 pályázót értesítettek arról, hogy nyert, az első volt a Herendi porcelánmanufaktúra.
Aki lemarad az OFA forrásáról, a munkaügyi tárca 10 milliárd forintos programjára pályázhat. Szakértők szerint tavasz végéig, nyár elejéig tarthat ki ez a pénz, s mire a hazai 16 milliárdos támogatási keret elfogy, megnyílik a 30 milliárd forintos uniós forrás. Utóbbiból azokat a munkaadókat támogatnák, akik rövidített munkahétben foglalkoztatják alkalmazottaikat, a kieső időben pedig továbbképzik őket.
Mindettől szakemberek azt remélik: elegendő lesz ahhoz, hogy átvészeljük az idei évet.
hirado
2009.02.25. 11:01