
Szávay Ágnes pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva legyőzte a hetedik helyen kiemelt orosz Nagyja Petrovát, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
A magyar játékos 6:4, 6:4-re nyert a 3. fordulóban. A világranglistán 31. magyar játékos 1 óra 20 perces csatában győzött.
A Vasas 18 éves tehetsége az első szettben 1:1-nél vette el először a rangsor nyolcadik helyén álló klasszis adogatását, majd 5:2-re is vezetett, ám a csípőjét fájlaló Petrova ezután két játékot is hozott. Szávay végül "kiszerválta" az első szettet, amely mindössze 34 perc alatt lett az övé.
A folytatásban 4:4-ig fej fej mellett haladt a két játékos, ám ekkor ismét az összesen hét ászt bevágó magyar vette el riválisa adogatását, majd négy bréklabdát hárítva hozta saját szervagémjét, és nyert.
Szávay a nyolcaddöntőben a világranglista 50. helyén álló ukrán Julija Vakulenkóval találkozik.
hirado
2007.09.02. 09:33