HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Szávay nyilatkozata New Haven-i drámájáról

t: 1032

Szávay nyilatkozata New Haven-i drámájáról

Szávay Ágnesnek hátizomsérülése miatt kellett feladnia szombat este a mérkőzést Szvetlana Kuznyecova ellen élete második WTA-torna döntőjében, New Havenben. A játékos úgy nyilatkozott, a selejtezőtől a döntőig való menetelés már túl nagy sorozatterhelést jelentett számára első keménypályás versenyén. A magyar reménység az orvosok szerint elindulhat a jövő héten induló amerikai nyílt tenisz banokságon (US Open).

A magyar teniszezőnő megnyerte az első játszmát a hatszázezer dollár összdíjazású Pilot Pen Tennis by Schick elnevezésű vidal fináléjában, a második szettben 0-3-as állásnál azonban edzője úgy határozott, ne folytassa a meccset.

"Nem így képzeltem ezt a döntőt. Úgy éreztem, hogy ez az én versenyem lesz, és hogy bárkit meg tudok verni. Sajnos most megállított egy sérülés. Az orvosok szerint azonban rendbe jöhet a hátam keddre, a US Openre" - nyilatkozta a hétfőtől a világranglista 32. helyen álló tehetség saját honlapján.

Az első helyen kiemelt Kuznyecova első tornagyőzelmét aratta idén. Érdekesség, hogy a döntőt megelőző két mérkőzésen Szávayhoz hasonlóan Schiavone és Gyementyjeva is feladta ellene a küzdelmet. "Nem így szerettem volna nyerni idén először, de erről persze nem tehetek" - mondta Kuznyevova.

hirado

2007.08.26. 15:12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek