
A labdarúgó NBI ötödik fordulójának szombat esti mérkőzésén a zalegerszegieknek Waltner Róbert duplájával sikerült két vállra fektetniük hazai pályán a Siófokot. Botos Antal együttese kezdte jobban a mérkőzést, de a második félidőben Waltner és Pekic remeklése eldöntötte a három pont sorsát a hazaiak javára.
A Siófok sokkal kezdeményezőbben lépett fel az első percekben a hét idegenlégióssal kezdő Petrovics-gárda ellen, ami elsősorban Kanta Szabolcs kapuralövéseiben mutatkozott meg. A 11. percben aztán Gajda is gólhelyzetbe került, mégsem sikerült előnyhöz jutnia a Balaton-parti együttesnek.
Az első félóra vége táján aztán a zalaiak is eljutottak a kapuig, ám sem Waltner, sem Máté nem tudta zavarba hozni Hegedűs kapust.
Az első félidő talán legnagyobb helyzete Tóth Norbert előtt adódott, a középpályás ekkor kapásból, hét méterről tüzelt kapura, lövése egy méterrel a jobb kapufa mellett suhant el.
Később Diawara és Dudics is tesztelte Hegedűs reflexeit, komoly veszélyt azonban egyikük lövése sem jelentett a vendégek kapujára.
A második félidő elején aztán megtört a jég: Miljatovics hosszú indításával Pekic fordult le a kaputól húsz méterre, majd Waltnert ugratta ki, aki 13 méterről a kapu közepébe bombázott. Hegedűs csak beleérni tudott a labdába.
Negyedóra elteltével Waltner és Pekic újra szétzilálta a vendégvédelmet. A magyar csatár Pekic ügyes passza után 12 méterről, Hegedűs kapus kezei fölött megint a kapu közepébe bombázott.
A végjátékban már nem született újabb gól, pedig Waltner közel állt a mesterhármashoz. A zalaegerszegiek „behúzták” a meccset, és újabb értékes három pontot gyűjtöttek be.
nso
2007.08.19. 04:04