
Fennállásának első győzelmét szerezte a Megyeri úton a Kaposvár. Prukner László csapata szervezettebben futballozott, és bár az első játékrészben gyengén játszottak, a folytatásban megérdemelten kerekedtek a lilák fölé.
Szánalmas produkciót mutatott be a két csapat az első félidőben, pedig az eddigi eredmények alapján akár jó összecsapásra is számíthattak volna a nézők. Két veretlen együttes találkozott ugyanis a Szusza Ferenc Stadionban, ám aki csak a mai teljesítményüket látta, joggal hihetné, hogy a kiesés elkerüléséért küzd a két gárda.
Megszámlálhatatlan átadási hiba és rengeteg szabálytalanság tette élvezhetetlenné a játékot, míg a kapuk mindössze kétszer (!) forogtak veszélyben. Elsőként Oláh Lóránt próbálkozott lövéssel a 21. percben, majd Rajczi Péter rontotta el a saját maga kiharcolt 11-est.
Nem túlzás: ezen két próbálkozást kivéve nem ment olyan lövés a kapura, amelybe a kapusoknak bele kellett volna érnie. A hazai szurkolók a játékrész végén Kovács Zoltánt követelték a csapatba, ám Urbányi István csak a második félidőben adott lehetőséget a gólerős csatárnak.
Nos, Kovács Zoltán némi lendületet hozott a hazaiak játékába, és a lilák veszélyesebben is futballoztak, ám ez mindössze 11 percig tartott. Ekkor ugyanis Oláh Lóránt megszerezte a vezetést a vendégeknek. A hazaiakat olyannyira megzavarta a kaposvári gól, hogy annak rendje és módja szerint visszazuhantak az első félidőben bemutatott letargikus futballjukba.
Ellenben a zöld-fehérek elkezdték élvezni a játékot, gyors, rövid passzos játékkal tették ártalmatlanná a lilák védőit, és egy ilyen összjátékot, illetve egy pontos keresztlabdát követően növelték is előnyüket. A hazai szurkolók ekkor már kórusban követelték Urbányi István azonnali eltávolítását az Újpest kispadjáról, míg játékosai támadgattak ugyan, de különösebb eredmény nélkül.
A Gabona Trans Kaposvár története során másodszor, a Megyeri úton viszont először győzte le a lila-fehéreket.
nso
2007.08.13. 22:03