HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > A tartalékos Debrecen nem tudta két vállra fektetni a Siófokot

t: 1255

A tartalékos Debrecen nem tudta két vállra fektetni a Siófokot

A labdarúgó NBI harmadik fordulójának nyitónapján 1-1 es döntetlen született a bajnoki címvédő Debrecen siófoki vendégjátékán. Melczer Vilmos korai találatára Rudolf Gergely tudott válaszolni még az első félidőben. A folytatásban hiába ostromolták a hasjúságiak a Balaton-partiak kapuját, nem sikerült megszerezniük a győztes találatot, Sidibe a második félidőben három ziccert is elrontott.
A Debrecen tartalékos összeállításban lépett pályára, Miroslav Beránek vezetőedző pihentette kulcsjátékosait a jövő heti, Elfsborg elleni BL-selejtező-visszavágóra tekintettel.

A találkozón Czvitkovics Péter szerette volna megadni az alaphangulatot, közel negyven méterről ágyúzott kapura a nyolcadik percben, Hegedűs kapust is jócskán megijesztve.

Negyedóra magasságában tetszetős akció után szerezte meg kissé váratlanul a vezetést a Siófok. Eugene átadása után Nagy Lajos rajzolta rá Melczer fejére a labdát, aki kiszorított helyzetből, cimbalomszögből fejelt a debrceni kapu jobb oldalába.

A Debrecen alig, több, mint félóra elteltével tudott válaszolni, Rudolf Gergely a tizenhatos előteréből, ballal szánta magát lövésre ekkor három védő gyűrűjében, csavarása irányt változtatott Tusorin, majd a hiába vetődő Hegedűs mellett a jobb alsó sarokban kötött ki.

Sidibe szerezhette volna meg a félidő lefújása előtt a vezetést a vendégeknek, ordító helyzetben azonban hibázott.

Fordulás után húsz perc elteltével siófoki oldalon Kanta Szabolcs hagyta ki a kihagyhatatlant, kilenc méterről még meg is nézhette a jobb felső sarkot, végül éppen, hogy a kapu fölött suhant el lövése.

Ez már felébresztette a debrecenieket is: négy percen belül négyszer kerülhettek volna előnybe. Czvitkovicsnak távoli lövésből és 18 méteres szabadrúgásból sem sikerült azonban bevennie Hegedűs kapuját. Ráadásul Spitzmüller és Sidibe próbálkozásánál elképesztő bravúrt mutatott be a siófoki hálóőr .

Az utolsó negyedóra kezdetén Sidibe még kétszer eldönthette volna a meccset, előbb 12 méteres középről leadott lapos lövését spárgázta ki azonban Hegedűs, majd szöglet után a gólvonalról tessékelték ki a földre lefejelt labdáját.



nso

2007.08.03. 23:26

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA
Melczer Vilmos szerzett vezetést a Balaton-partiaknak

Legfrissebb hirek