
A Debreceni VSC-TEVA a bajnokság után a következő hazai futballszezont indító Szuperkupában is triplázhat, ebben a kupagyőztes Budapest Honvéd akadályozhatja meg.
A hajdúságiak - csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt - ezúttal is az NB I győzteseként léphetnek pályára, ellenfelük a Magyar Kupa döntőjében éppen őket legyőző kispestiek lesznek. A szerdán 20:30-kor kezdődő első találkozón az első Szuperkupa sikerére készülő Honvéd a házigazda.
A Debrecen tavalyelőtt 5-4-es összesítéssel bizonyult jobbnak a Sopronnál, míg 2006-ban a Fehérvárral szemben hódította el a trófeát kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
Az esélyeket az átalakult csapatok miatt nehéz felmérni, mindenesetre sokatmondó, hogy a fővárosiak kizárólag külföldi, élvonalbeli csapatokkal vívtak felkészülési mérkőzést és egyszer sem kaptak ki, ráadásul George F. Hemingway tulajdonos a legjobb négybe kerülést tűzte ki célul. A keret egyelőre alig változott a tavasszal remeklő együtteshez képest, de az irányító poszton a kispesti nevelésű Bárányos Zsolt váltja a Görögországba igazoló Szabó Tibort. Érkezett még a szintén középpályás Vincze Gábor, ugyanakkor távozott Igor Bogdanovic, akit még nem sikerült pótolni, bár Hemingway még további három labdarúgó szerződtetését tervezi.
A debrecenieknél is egyben tartották keretet: komoly érvágás nem érte a csapatot, sőt a támadósor jelentősen erősödött a Tatabányától megszerzett kameruni Dorge Kouemahával és az MTK-tól igazolt Czvitkovics Péterrel.
A visszavágót vasárnap 20:30-tól rendezik Debrecenben.
hirado.hu
2007.07.11. 10:18