HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Nem ott és nem akkor verték meg Kármán Irént

t: 159

Nem ott és nem akkor verték meg Kármán Irént

Csízner Zoltán alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályának vezetője elmondta: a beszerzett adatok egyértelműen cáfolják a sértett elmondását, így az elkövetés helye és ideje, a végrehajtás módja bizonyíthatóan eltér a sértett által előadottaktól.

Ezzel beigazolódni látszik Sándor István volt rendőr alezredes, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori felderítő tisztjének gyanúja, aki már egy héttel ezelőtt így nyilatkozott a Blikknek:

- Ahogyan Irén a megverésének körülményeit leírja, az úgy nem történhetett meg, és ha egyáltalán volt valami bántalmazás, az sem az olaj miatt történt - közölte Sándor István a Blikk-kel. - Kármán kezén, amikor megtalálták, még csak nem is kötél, hanem spárga volt, amit lazára kötöttek. Ha valaki igazán meg akarta volna kötözni, a kötél a kezén és a lábán is jól látható nyomot hagyott volna - ecsetelte a tapasztalt rendőr. - Így egyébként saját magamat is meg tudom kötözni: a lábammal kezdem, aztán a kezemmel belebújok a spárgával előzetesen kötött hurokba. Ha pedig gúzsba kötve ledobnak a Duna-part lépcsőjén, annak komoly sérülések a következményei az arcon és a test egyéb részein, ezeknek azonban nyoma sincs Irénen.

A Papa néven is ismert rendőrtiszt hozzátette: Irén ellen köznyugalom súlyos megzavarása és hatóság félrevezetése miatt indulhat eljárás.

Mint azt már megírtuk, az olajszőkítéssel kapcsolatos bűncselekmények feltárásán dolgozó újságírót június 22-én éjszaka egy horgász találta meg összekötözve a Lágymányosi és a Petőfi híd között, a Duna-parton. Kármán Irén akkor azt mondta: ismeretlenek megtámadták, autóba tuszkolták, összekötözték és kidobták a Duna-parton. A mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A rendőrség akkor 5 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki az eljárás sikeréhez vezető információt szolgáltat számukra.

Ezután bombaként robbant a hír, miszerint Kármán Irént gyengéd szálak fűzik - az olajügyben érintett - Energol Rt. vezérigazgatójához, Portik Tamáshoz. Ezt maga az újságíró vallotta be.

blikk

2007.07.05. 09:25

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek