> Kolláth György: a Sólyom vezette Alkotmány- bíróság ilyen határozatot biztos nem hozott volna

Alacsony színvonalúnak és problémásnak nevezte az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését Kolláth György alkotmányjogász a Nap-keltében.
A kedden kihirdetett döntés szerint a köztársasági elnök megtagadhatja az elé terjesztett kitüntetések adományozását. Az államfő a közelmúltban aggályait hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök Horn Gyulát a legmagasabb kitüntetésre terjesztette fel.
"A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság 15 éve ilyen határozatot biztos nem hozott volna" - vélte Kolláth György. Szerinte a mostani döntés "meglepetésre" olyan jogokat ad az államfőnek, mint amilyenek a miniszterelnököt illetik meg.
Az alkotmányjogász szerint az Alkotmánybíróság nem csak értelmezte az alaptörvényt, hanem "kiegészítette" azt, pedig a törvényhozó és alkotmányozó hatalmi ág Magyarországon az országgyűlés. Kolláth György "alacsony színvonalúnak" nevezte a határozatot, melyben "problémák is vannak". Véleménye szerint az államfő az egész nemzetet képviseli, egy kitüntetésről bármilyen személyes véleménye lehet, de "nem az dönt, hogy az ő személyes meggyőződése, értékrendje mit diktál".
Az alkotmányjogász szerint a kitüntetések körül kialakult vitát a legfőbb politikai szereplők közötti együttműködés kultúrájának hiánya okozza.
hirado
2007.07.04. 10:57