
Gazdasági szakvélemények szerint nem jelentene lényeges megtakarításokat a polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonása - írta szerdán a Magyar Nemzet.
Egyelőre az összevonások elvetésére utal az is, hogy a Katonai Felderítő Hivatal megbízott főigazgatóját a napokban megerősítették a hivatalában. A honvédelmi miniszter is a "nyugalomra" és a "szakmai megalapozottságra" intette a döntéshozókat.
A lap információi szerint az Állami Számvevőszék erre vonatkozó vizsgálata is olyan megállapításokat tett, hogy nem jelentene komoly megtakarítást a két szervezet összevonása.
hirado
2007.07.04. 10:42