
A hátam jól viseli a golyóállót. Van, aki szerint legenda csak, hogy tizennyolc kiló lenne. Én úgy érzem, legalább tizenötöt nyom, a kevlár betétlapokkal együtt. A súlyeloszlása azonban elég jó és ha magára ölti az ember, nem zavarja a táncban.
A hátam miatt elvben nem lenne szabad nehezet emelnem, de a doki azt mondta, hogy talán nem lesz baj. Van, aki szerint a fájdalom annak a jele, hogy az embernek lejáróban a szavatossági ideje. Szerintem csak annak, hogy van gerince.
Bár nem illik, ma lehetek személyes. Ma vagyok 43 éves és egy napos.
A málhánk rám eső része körülbelül ugyanennyi, kilóban. Golyóálló, sisak, hátizsák, laptop. Repülőre fel, páncélozott terepjáróba be.
A hátam egyelőre jól viseli.
Az ingem kevésbé. Pillanatok alatt átázik és a testemhez tapad a súlyos mellény alatt az ötven fokhoz közelítő hőségben. A páncélosban még ennél is melegebb van. A szemembe csípős, sós veríték csorog. Állandó törölgetés nélkül alig tudom nyitva tartani.
Bírom a golyóállót.
Mert bár megfő benne az ember, és távolról sem garancia a legrosszabb ellen, némi biztonságérzetet nyújt. Ilyen társ volt annak idején Karabahban és Csecsenföldön is. Igaz, ott nem volt ennyire meleg és akkor még fiatalabb voltam. Akkor a helyzet volt forróbb, főleg a csecseneknél. Itt, Irakban is kaptunk nem egyszer aknagránátot és rakétát, de ott minden fegyverből jött az "áldás".
Akkor az volt a legfőbb szakmai kihívás, most Irak az. Még jól viselem őket, minként a mellényt is. Erre este alkoholmentes sörrel koccintunk majd.
Holnap meg Amerikára.
Ő is Irakban rekedt a születésnapján.
hirado
2007.07.03. 10:05