
Az utolsó órákban megkapta az engedélyt a Magyar Vasúti Hivataltól a MÁV Start - a vasúttársaság leányvállalata - így hajnaltól már ez a szervezet végzi a személyszállítást - olvasható a hivatal honlapján. A MÁV-nak szombat éjfélkor járt le az erről szóló engedélye.
Korábban egyszer már kérte a MÁV Start az engedélyeket, akkor azonban a hatóság nem tudta kiadni, mert gond volt a papírokkal. Egyebek mellett nem volt kötelező biztosításuk.
A MÁV már hét közepén jelezte, hogy a megalakulás alkalmából vasárnap és hétfőn olcsóbb lesz az utazás: 33 százalékos kedvezményt ad a cég a jegyekből. Ezt a belföldi, másodosztályú szerelvényeken az oda-vissza utakra is igénybe lehet venni, de csak akkor, hogyha a visszaút is erre a két napra esik.
A MÁV Startnak július 1-jétől 2008. március 31-ig Mosóczi László a vezérigazgatója. Kóka János gazdasági miniszter a határozott idejű szerződést korábban azzal indokolta, hogy jövő év elején nemzetközi pályázatot írnak ki a poszt betöltésére. Véleménye szerint lehet nem a magyar, hanem más európai ország szakemberei között kell megtalálni azt, aki képes európai színvonalra emelni a hazai vasúti személyszállítást.
A tárcavezető hét közepén azt mondta, hogy a következő 9 hónapban a szolgáltatások érzékelhető javulását várja Mosóczitól, elsősorban azokon a területeken, amelyek nem feltétlenül pénzt, inkább odafigyelést igényelnek. Ilyen például a szerelvények tisztasága, a vasúti mosdók állapota és a jegykiszolgálás minősége.
hirado
2007.07.01. 11:33