
Húsz éve dolgozom a kórházban, de még a nálam idősebb kollégák sem emlékeznek hasonló tragikus esetre. Értetlenül állunk a történtek előtt - nyilatkozta a Blikknek dr. Boros Zoltán (44), a Réthy Pál Kórház megbízott főigazgatója. - Nyilván többet tudunk majd a jövő hét elejei törvényszéki boncolást követően. Annyit elmondhatok, hogy az ügyeletes orvos vette fel a hölgyet csütörtök délután. Megkapta az injekciót, ami után nem sokkal rosz-
szul lett a beteg. Fél öttől negyed hatig tartott az újraélesztési kísérlet. Azonnal belső vizsgálatot rendeltem el.
Az bizonyos, hogy az asszony csütörtök délután saját lábán érkezett a kórházba, hasi gyulladásos panaszai voltak. A kórlapján fel volt tüntetve a gyógyszerérzékenysége. Az orvos vélhetően ezt figyelmen kívül hagyva adta be az antibiotikumot. Ezután rövid idővel az aszszony keringése összeomlott, s az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Mária két 17 éves iker leánygyermeket hagyott maga után.
Sajnálatos módon az allergiás megbetegedések száma évről évre nő, így logikusan a gyógyszerallergiásoké is valószínűleg egyre emelkedik - mondta Nékám Kristóf professzor, a Magyar Allergológiai Társaság elnöke. - A nemzetközi tapasztalatok szerint következtetni lehet arra, hogy a teljes magyar lakosság néhány százalékánál állhat fenn gyógyszerallergia, amelyek közül a leggyakoribb a penicillinérzékenység. Viszont létezik olyan teszt, amely ezt egyértelműen kimutatja, így a páciens is tisztában lehet a veszéllyel.
A gyógyszerallergia négy fokozata
Az orvos ezeket látja a betegen allergia esetén:
1. A legenyhébb és leggyakoribb: bőrpír, viszketés
2. Szapora szívdobogás, ájulásos tünetek
3. Súlyos vérnyomásesés, fulladásos tünetek
4. A legsúlyosabb és legritkább: hirtelen légzés- és szívmegállás
A mentők mindig kérdeznek
A Blikk arra volt kíváncsi, vajon elkerülhetőek-e a kérdésekkel a tragédiák?
- Kollégáim mindig felteszik a betegnek azt a kérdést, hogy tud-e arról, hogy valamilyen gyógyszerre vagy valamilyen hatóanyagra allergiás - magyarázta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
- Ha azt is mondja a beteg, hogy nem tud róla, akkor sem lehetünk 100 százalékig biztosak abban, hogy az adott gyógyszer nem okoz-e problémát. Ez a súlyos allergiás reakció azonban nagyon-nagyon ritka. Ha viszont előfordul, az újraélesztésen, illetve az adrenalin beadásán kívül nem lehet semmit tenni.
blikk
2007.06.30. 10:53