
Akár napokon belül megdőlhet a szocialista-szabaddemokrata koalíciós többség az Országos Cigány Önkormányzatot irányító szövetségben, mert várhatóan nyolc képviselő kilép a szövetségből - írja egy internetes lapra és saját, névtelenül nyilatkozó forrásaira hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma választási szövetségéből - az érintettek nyilatkozatai szerint - a második Gyurcsány-kormány hazugságai miatt lépnek ki.
A roma politikusok a lapnak azt mondták, hogy a közösség félrevezetéséhez Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke is asszisztált. Kolompár Orbán, az OCÖ és az MCF elnöke nem tud arról, hogy bárki is távozni akarna a szövetségből. Farkas Flórián, Kolompár ellenlábasa, az ellenzéki Lungo Drom elnöke a lapnak elmondta, hogy tud a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumánál zajló válságról. Farkas szerint a megtévesztett képviselők most jönnek rá, hogy Kolompár Orbán irtózik a szakmaiságtól. Farkas azt mondta, hogy le kell választani Kolompárról az OCÖ szakmai működését.
hirado
2007.06.28. 09:47