
A Magyar Rádió az egy temető, és ki van írva, hogy "feltámadunk" - mondta Farkasházy Tivadar, akit nemrég három évtized után kirúgtak a Magyar Rádióból.
A Nap-keltében a humorista megerősítette, ez a történet nem róla szól, hanem a kabaréról, és hozzátette, az a nagy dolog ebben hogy a 97 éves Fejtő Ferenc aggódik érte Párizsban " ezért érdemes volt élnem" -tette hozzá Farkasházy.
A Nap-kelte Such Györgyöt, a Magyar Rádió elnökét is meghívta erre a beszélgetésre, de ő nem fogadta el a meghívást -jegyezte meg a beszélgetés alatt a műsorvezető.
Egy éve nem beszél velem senki - mondta Farkasházy és elmondta azt is, hogy Kerényi György magához hívatta nemrég és egy háromfős kivégző osztag állt vele szemben, de ő kijött a szobából, mert nem szereti az ilyen megalázó helyzeteket.
A humorista szerint a Magyar Rádióban a helyzet még Kondor Katalin idejében is sokkal jobb volt, mert Kondor legalább egy kitűnő rádiós szakember.
hirado
2007.06.27. 10:33