> Elemi erővel tört be a vihar Magyarországra - leállították a nyugati forgalmat Ferihegyen

Elemi erővel tört be a vihar háromnegyed 7-kor Magyarországra. Este 8 óra után néhány perccel Budapesten elsötétült az ég, pillanatok alatt hatalmas szél támadt és elkezdett zuhogni az eső. A fővárosban négyen könnyebben megsérültek. A front vonulásának sebességére jellemző, hogy negyed 9-kor már Pest megye délkeleti részéről jelentették a vihar megérkeztét a hirado.hu-nak.
A intenzív zivatarokkal járó hidegfront Ausztria felől érkezett. Ott hárman haltak meg az orkán erejű szél következtében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb fokú, piros viharjelzést, riasztást adta ki.
Eddig négy könnyebb sérültje van a Budapestre zúdult viharnak - mondta el az MTI-nek Balla Rozália, az Országos Mentőszolgálat ügyeletese csütörtökön este. A három ember, akire faágak estek, a fején sérült meg, egy embert a lábán sebzett meg a tetőről lesodort cserép.
A tűzoltók nem sokkal a vihar kitörése után már százötven segélykérő telefont kaptak Budapesten - közölte az MTI-vel a Budapesti Tűzoltóság ügyeletese. Mintegy húsz helyen dolgoznak a fővárosban, eddig csak fakidőlésről érkeztek bejelentések - tette hozzá. Az ügyeletes arra számít, hogy hajnalig biztosan dolgoznak majd a tűzoltók.
A vihar Győr-Moson-Sopron megyében kezdett tombolni. Sopronban a Hársfasor és a Fegyvessor kereszteződésében az erős szél leszakította a villanyvezetéket. A közelben lévő Fertőhomokon faág zuhant a villamosvezetékekre, s miután leszakította azokat, avartüzet is okozott. A tüzet a helyi téesz dolgozói az eleredő heves záporral együtt oltották el.
Mosonmagyaróváron a sétálóutcában két étterem teraszáról ragadta magával a napernyőket a szélvihar. Ugyancsak itt, a Bartók Béla úton telefonvezetéket szakított el a szél.
Fél 9 körül elérte a vihar Fejér megyét. Bicskén csütörtök este három fát döntött ki a szél, Vértesbogláron pedig egy mezőgazdasági telep trafójába csapott a villám - közölte az MTI-vel a megyei katasztrófavédelem.
Az ügyeletre folyamatosan érkeznek a bejelentések a viharkárokról - mondta el Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Dani Miklós. Hozzátette: Gárdonyba villámcsapás miatt riasztották a tűzoltókat. Válon egy elektromos kábelt szakított le az erős szél, Érd és Martonvásár között pedig fákat döntött ki. A szél erősségét 60-70 kilométeresre becsülik.
A Budapest felé közeledő vihar miatt a Ferihegyi repülőtérről nem szállnak fel a nyugatra tartó gépek - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője a távirati irodával nem sokkal este hét óra után.
A gépek felszállását addig nem engedélyezik, amíg a vihar el nem vonul. A szóvivő elmondta, jelenleg 17 járat késik emiatt, de ez a szám várhatóan még nőni fog.
Szollár Domokos az előrejelzések alapján azt mondta: este fél 9 körül érheti el a vihar a repülőteret, így kilenc óra
előtt nem várható, hogy újraindul a forgalom nyugati irányba.
Több halott és súlyos károk Nyugat-Európában
Bécsben ketten haltak meg a vihar következtében. Az orkán erejű szél - amely előzőleg végigsöpört Alsó-Ausztrián is - az osztrák fővárosban fákat csavart ki és megbénította villamosközlekedést.
Németországban és Svájcban is súlyos károkat okozott a vihar. A frankfurti repülőtéren egy időre megbénult a légiközlekedés. A svájci Schwyz kantonban szerdán késő este tört ki olyan vihar, amilyet évtizedek óta nem tapasztaltak. Mintegy ötszáz káreset történt, egy személy súlyosan megsérült.
hirado
2007.06.21. 20:50