t: 136
Június 1-jétől lehet pályázni a vissza nem térítendő támogatásra, de eddig mindössze négyen igényeltek a pénzből. A szakmai szervezetek vezetői hasonlóképpen magyarázzák a Mobilitás program iránti csekély érdeklődést, s egyetértenek: a program ebben a formában nem oldja meg az állásukat veszített egészségügyi dolgozók tömegének problémáját. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke például arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatás összege alacsony, a pénzből ugyanis személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást is vonnak, így az érintettek a vártnak csak körülbelül a felét kapják kézhez. Ráadásul sokakat kizártak a jogosultak közül. Nem igényelhetnek támogatást például azok, akik fekvőbeteg-ellátó intézményben dolgoztak ugyan, de nem orvosként vagy szakdolgozóként.