> Deutsch-Für: Gyurcsány fokozódó ideggyengesége veszélyt jelent hazánkra

Gyurcsány Ferenc minden nyilvános szereplése, minden interjúja azt bizonyítja, hogy „ideggyenge", ezért alkalmatlan miniszterelnöknek – mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem pusztán jellemi, hanem idegi problémával állunk szemben: a hivatalban lévő miniszterelnök nem tud parancsolni érzelmeinek, gondolatainak, cselekedeteinek – fogalmazott Deutsch-Für.
"Őszöd után (...), Gyurcsány Ferenc hazugságainak a lelepleződése után talán azt hihettük, hogy minden kiderült Gyurcsány Ferencről. Mára azonban világossá vált, hogy új dolgok derültek ki róla, és ezeket az új dolgokat nevén kell nevezni" - szögezte le a kabinetfőnök. Mint a fidesz.hu tudósít, a politikus felelevenítette a miniszterelnök néhány korábbi kijelentését, így azt, amikor leterroristázta az arab focistákat, amikor kóbor kutyák telepre hurcolásáról vizionált, vagy amikor éppenséggel önfeledten táncikált miniszterelnöki dolgozószobájában. Ezekre utalva Deutsch-Für Tamás úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferencnek mindig is voltak "bizarr, zavarba ejtő megnyilvánulásai", amelyeket az őt körülvevő propagandagépezet igyekezett utóbb viccesnek, esetleg meggondolatlannak beállítani.
A helyzet azonban súlyosabbá vált, "Gyurcsány Ferenc az elmúlt hetekben, hónapokban egyre furcsábban viselkedik, zavarosan, olykor összefüggéstelenül beszél, Parlamenten belül és kívül nyilvános szereplései során össze-vissza gesztikulál, hirtelen és indokolatlan hangulatváltások jellemzik a megnyilatkozásait, és sokak számára ijedelmet keltő indulatkitöréseket látunk, tapasztalhatunk tőle" - jelentette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve, hogy "Gyurcsány Ferenc állapota immár széles körben beszédtéma Magyarországon".
A képviselő állításának alátámasztására a sajtótájékoztatón video- és hangmontázst mutattak be a kormányfő beszédeiből. A fideszes politikus szerint Gyurcsány Ferenc „fokozódó ideggyengesége" súlyos veszélyt jelent Magyarország számára, ezért előbb vagy utóbb emiatt is távoznia kell, „de mindannyiunknak jobb, ha ezt előbb teszi".
Magyar Nemzet
2007.06.20. 12:09