> Megdöbbentő részletek a szembesítésről - az egyik rebiszes elszólta magát?

Az Estében Tuza Péter Zsanett ügyvédje hangsúlyozta, ügyfele következetes, mindig ugyanazt mondja: vagyis nem vonta vissza a vallomását, és továbbra is az ötből két rendőrt ismert fel. Az ügyvéd elmondása szerint "az egyikükről nagyon-nagyon határozottan el tudta mondani, ő mit tett, a másikukra vonatkozóan pedig úgy nyilatkozott, hogy ismerős volt, és nyilván kapcsolt hozzá dolgokat, amelyeket meg tudott erősíteni" - tette hozzá az ügyvéd.
Itt elolvashatja a Tuza Péterrel készült interjú teljes szövegét!
A műsorvezető Krizsó Szilvia: Az állítólagos sértett Zsanett a délelőtti szembesítésen állítólag nem állította egyértelműen, hogy a korábban azonosított rendőr követte el a bűncselekményt. Összedőlni látszik a vád, amely miatt menesztették a miniszert és a főrendőröket?
Szabadlábon védekezhetnek a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök miután az ügyészség nem látott okot arra, hogy kérje az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Az öt férfi délután már el is hagyhatta a fogdát. Előzőleg szembesítették őket a botrányt kirobbantó 21 éves hölggyel, aki azt állította, hogy május elején egy Múzeum körúti igazoltatás után a rendőrök megerőszakolták. A szembesítésen Zsanett az egyik gyanúsított ügyvédje elmondása szerint már nem állította egyértelműen, hogy a korábban felismert férfi követte el a bűncselekményt. Az eljárás folytatódik, de kérdéses, hogy a hölgy állításai mennyire állnak meg a lábukon.
- R.: Példátlan biztonsági intézkedések mellett tartották Zsanett és a rendőrök szembesítését. A környéket lezárták és az erőszakkal gyanúsított rendőröket külön rabszállítóban, megbilincselve vitték a Budapesti Nyomozó Ügyészség épületébe. A szembesítésen Zsanettnek és az öt rendőrnek egyenként ismét el kellett mondania, hogy mi törént. A több mint 6 órán keresztül tartó szembesítés után először Zsanett és jogi képviselője távozott az ügyészségről.
Kisasszony fenntartotta a vallomását? Ügyvéd úr eredményes volt a szembesítés?
- Később fogok majd nyilatkozni. Eredményes volt egyébként.
- R.: Az ügyészség ezzel szemben eredménytelennek nevezte a szembesítést. A Fővárosi Főügyészségtől kapott hivatalos tájékoztatás szerint a feljelentő és az öt gyanúsított is kitartott korábbi vallomásai mellett. Ilyen esetekben a szembesítés mindig eredménytelennek számít. A szembesítés után az öt rendőrt azonnal szabadlábra helyezték. A Főügyészség szóvivője szerint a Nyomozó Hivatal beszerezte az ügy elbírálásához szüksége szakvéleményeket és tanúvallomásokat, megtartotta a szembesítést így már nem kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak összebeszélnének vagy befolyásolnák a tanúkat.
- Morvai Attila, Fővárosi Főügyészség szóvivője: Azért nem került sor a kényszerintézkedés meghosszabbításának az indítványozására, ugyanis a mai nap a szembesítések megtartásával végképp megszünt az az ok, ami miatt annak idején a bíróság az előzetes letartóztatást elrendelte.
- R.: A Nyomozó Ügyészség ajtajában családtagok és barátnők várták az előzetes letartóztatásból szabaduló rendőrökat.
- Magyar György, ügyvéd: Az erőszakos nemi közösüléssel összefüggő gyanúsítás alaptalannak bizonyult, ezért a szabadlábra helyezésre sor kerülhetett.
- R.: Miért engedték el önöket, a szembesítés miatt, vagy pedig a DNS-vizsgálat eredménye miatt?
- Név nélkül: Ezt nem tudom, nem tudok erről tájékoztatást adni, majd az ügyvédem.
- R.: A szabadlábra helyezéssel nem szünt meg a büntetőeljárás a rendőrök ellen, továbbra is erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel, illetve egyéb bűncselekménnyel is gyanúsítják őket. A szabadlábra helyezés tehát nem azt jelenti, hogy a büntetőeljárás befejeződött volna, legfeljebb csak annyit, hogy új fejezet kezdődött.
- Mv.: Az Este vendége a botrányt kirobbantó 21 éves lány ügyvédje, Tuza Péter jó estét kívánok!
- Tuza Péter, E. Zsanett ügyvédje: Kezicsókolom, jó estét kívánok!
- Mv.: Elmondja a nézőknek röviden, hogy mi történt a mai szembesítés után, hogy elengedték és szabadlábon védekezhet az öt rendőr?
- T.P.: Igen, hát most az a hír járja, hogy a sértett, az ügyfelem teljes ellentmondásokba keveredett visszavonta volna a vallomását. Én nem emlékszem, hogy hányszor mondtam már ebben az ügyben azt, hogy nem igaz, de most sokadszor mondom, hogy nem igaz.
- Mv.: Magyarul akkor nem vonta vissza, egyrészt ne vonta vissza vallomását, másrészt az a hír járta, hogy az ön szavait idézzem, hogy nem ismerte fel már még egyszer az elkövetőt, tehát elbizonytalanodott abban, hogy valóban az illető úr volt-e az, aki megerőszakolta.
- T.P.: Sőt, ez mutatja, hogy nagyon következetes, ugyanis akik ezt állítják, azok nem ismerik az ő korábbi vallomását. Az ő vallomása az ugyanerről szólt, tehát nagyon-nagyon következetes maradt. Annak ellenére egyébként, hogy ez a szembesítési procedúra neki 6 óránál továbbig tartott.
- Mv.: Bocsánat, most akkor nem értettem jól amit mondott, hogy korábban mit mondott? Korábban se ismere fel az elkövetőt?
- T.P.: Az ügyészség szóvivője nyilatkozott erről, tehát meg tudom erősíteni, hogy korábban is kettő személyt ismert fel, az egyikükre nagyon-nagyon határozottan el tudta mondani hogy ő mit tett, a másikukra vonatkozóan pedig ő úgy nyilatkozott, hogy ismerős volt, és nyilván kapcsolt hozzá dolgokat, amelyeket meg tudott erősíteni. Tehát viszonylag részletes dolog ez, nem tudok erről ennyire részletesen ennyire kevés idő alatt beszélni.
- Mv.: Többen felvetették már, hogyha az ember olvasta a híradásokat, hogy megdőlni látszik a vád, miszerint a hölgyet valóban megerőszakolták. Megdőlni látszik?
- T.P.: Nézze, az, hogy mi látszik megdőlni, azt nem nekem kell eldönteni, én a sértett jogi képviselője vagyok, tehát egyértelmű, hogy a kényszerintézkedés megszüntetése és a gyanúsítások között, a gyanúsítások megléte között semmilyenfajta összefüggés nincsen. Tehát az, hogy most a kényszerintézkedéseket megszüntették, erre hadd térjek ki egy pillanatra. Tehát, amikorén a túloldalon ülök, a védők között, akkor is nagyon következetesen azt szoktam mondani, hogy az előzetes letartózatás az nem lehet előzetes büntetés. Tehát, hogyha az ügyészség úgy találta, hogy a bizonyítási eljárás befejezhetőnek látszik most már, és nem áll fenn az eljárás meghiúsításának a veszélye, akkor természetesen szabadlábra kell helyezni a gyanúsítottakat. De, ez nem jelenti azt, hogy ez az eljárás megszünt volna, ez a nyomozás tovább folyik, és a gyanúsítások is ugyanezek.
Csak szabadlábon védekeznek a gyanúsítottak. A lehetséges elkövetők.
- Mv.: Ehhez képest idézném Magyar Györgyöt szó szerint, aki azt mondta, hogy "a nemi erőszak gyanúja megalapozatlannak bizonyult, és ezért döntött úgy az ügyészség, hogy nem hosszabbítja meg a rendőrök előzetes letartózatását."
- T.P.: Nézze, én sohasem követtem el azt az etikátlanságot, hogy egy kollégát bíráljak, ezt a műsor nyilvánvalóan jogászok is nézik, döntsék el ők, hogy mit gondolnak erről.
- Mv.: Akkor beszéljünk arról, hogy ön mit gondol, azokról a dolgokról, amik korábban hírt kaptak a sajtóban, aztán hol megerősítették, hol nem erősítették meg. ÖN egyszer úgy nyilatkozott, hogy az ügyben vannak olyan bizonyítékok, amelyeken még sokan meg fognak lepődni. Lehet, hogy vannak ilyen bizonyítékok, de ezekről szerintem senki nem tud.
- T.P.: Hát nem tudom, hogy ön mire alapozza ezt, hogy ezekről senki sem tud. Én azt gondolom, hogy igenis vannak ilyen bizonyítékok, csak nyilván nem mind került a nyilvánosság elé és azért nézzük meg, hogy a média hogyan tálalja ezt az ügyet. Hát azok a bizonyítékok, amelyek korábban már egyes része napvilágot látott, egyes része pedig szivárogtatás szintjén van kinn, mind-mind arról szólnak, hogy a hölgy nem mondott volna igazat, az ő állításai azok valótlanok. Pedig igenis most is azt állítom, hogy ebben az ügyben több olyan bizonyíték van, amely a hölgy vallomását, a sértett vallomását alátámasztja.
- Mv.: Meg tud nevezni ilyen bizonyítékokat?
- T.P:: Nem ez a fórum az, ahol nekem ezeket a bizonyítékokat meg kell neveznem. A nyomozás végén, amikor majd mindenki megnézheti ezeket az iratokat, akkor látni fogják, hogy vannak ilyen bizonyítékok valóban.
- Mv.: Azt már tudjuk, hogy a DNS-vizsgálat lezárult, azt is tudjuk, hogy van eredmény, de nem tudjuk, hogy mi ez az eredmény, ön már tudja?
- T.P.: Nem. Én sem kaptam még meg a szakértői vizsgálatok eredményét. Nem tudom, hogy mikor számíthatok rá, én már nem hiszek találgatokban, eddig sem találgatóztam, majd, amikor ideadják, akkor meg fogom tudni monani hogy miről szól ez.
- Mv.: Az ön munkája szempontjából van ennek jelentősége?
- T.P.: A DNS-vizsgálati eredménynek?
- Mv.: Igen.
- T.P.: Mindenki munkája szempontjából természetesen van, ennek két része van, az egyik része, amiért engem többször is bíráltak, amikor mertem arról beszélni, hogy amennyiben a sajtó által kihozott információk igaznak bizonyulnak, össze kell vetni majd a szakértői véleménnyel ezeket az információkat, abban az esetben büntetőeljárásokat kell indítani. Nem kell ettől félni, hogy ezt kimondjuk, mert abban az esetben szivárogtatás történt. De, ahhoz, hogy ezt megállapíthassuk, ahhoz meg kell nézni a szakértői véleményeket. A másik odala, amit meg szoktak kérdezni, hogy ugyan mit változtat ez a szakértői vélemény eredménye, merthogy az vagy fehér vagy fekete. Hát nagyon-nagyon sokat. Mert onnantól kezdve már a bizonyítás törvényességéről kell beszéljünk, onnantól kezdve ez a kérdés, és ez aggályos.
- Mv.: Volt egy olyan információ korábban, hogy a hölgy az ön védence gyakorlatilag telefonon rögzítette azt a beszélgetést, amelyet azon az éjszakán a rendőrökkel folytatott. Megvan ez a hangfelvétel?
- T.P.: Nincs itt az ideje még arra, hogy ebben a témakörben bármilyen nyilatkozatot is tegyek.
- Mv.: De ez is megjelent, hogy van ilyen hangfelvétel, és ezt az ügyészség meg is erősítette, hogy valamilyen bizonyíték jutott hozzájuk.
- T.P.: Nem erősítette meg ezt az ügyészség.
- Mv.: Nem erősítette meg?
- T.P.: Nem, nem, én csak olyan dolgokat kommentáltam eddig is, amelyet az ügyészség megerősített.
- Mv.: Azt sem erősítette meg az ügyészség, és közben nézem, mert ezt viszont szerintem megerősítette, hogy van egy olyan tanú, aki személyi védelmet kapott, merthogy az ön védence állítólag őt megfenyegette, hogy nem a korábban tett vallomást tette. Nem ezt erősítette meg az ügyészség, hanem azt, hogy van olyan tanú, aki személyi védelmet kapott.
- T.P.: Nagyon sajnálom, hogy ennyi a megerősítés tárgya az ügyészség részéről, mert, ha nem ennyi lenne, akkor tudnánk többről is beszélgetni. Egyet tudok mondani, amit már egyébként többször is elmondtam, hogy találgatásokba megint ne mejünk bele, tehát nagyon-nagyon súlyos büntetőügyekben úgynevezett maffiaügyekben szokás az, hogy személyi védelem alá helyeznek tanúkat és ott is borzasztó nehéz ezt elérni. Nem tudom elképzelni, hogy ki lehetett az a személy, aki olyan súlyos fenyegetést kaphatott és ráadásul olyan komolyan vehető fenyegetést valakitől, ami miatt személyi védelem alá kellett helyezni, de, ha az ügyészség majd nyilatkozik konkrétan erről, akkor tudom kommentálni.
- Mv.: Ügyvéd úr, ön mire számít, mikor lehet ebből valamilyen végkifejlet?
- T.P.: Nézze, a végkifejleteket én nem ismerem, mert nem tartunk még a végkifejletnél. Ma egy szembesítésnél tartottunk, és az én ügyfelemnek a szavahihetőségét vonják folyamatosan kétségbe, meg ugye azt mondják, hogy nem következetes. Állítom, hogy igen, de akkor, ha megengedi beszélhetünk egy kicsit a következetességről?
- Mv.: Ha röviden mondja el, akkor igen.
- T.P.: Igen, nagyon röviden beszéljünk akkor a következetességről. Tehát a mai napon három gyanúsított, amihez egyébként joguk van, nagyon következetesen úgy nyilatkozott, hogy az általam indítványozott kérdésekre egyáltalán nem hajlandó válaszolni. Az egyikük, aki azt állította, hogy ezzel a hölggyel sohasem találkozott, nem is ismeri, az egészen véletlenül letegezte ezt a hölgyet a szembesítés során, ami jegyzőköyvbe került. Az egyik gyanúsított védője, miután a védence kettő mondatot elmondott, úgy nyilatkozott, hogy az ügyfele a továbbiakban nem kíván nyilatkozni, fennartja a korábbi vallomását, mert nem szeretne ellentmondásokba keveredni.
Az egyik úr, aki azt állította, hogy ő nem találkozott ezzel a hölggyel sohasem, ő utána konkrétan elmondta, hogy ez a hölgy hogyan adta oda a kollégáinak az igazolványokat. Beszélgessünk még a következetességről ebben az ügyben?
- Mv.: Ezeket én most nem tudom leellenőrízni...
- T.P.:...majd le fogja tudni, mert jegyzőkönyvben vannak rögzítve. Tehát én eddig minden olyan állítást, amit elmondtam, azt számonkérhetővé tudom tenni. Nekem még ebben az ügyben nem kellett nyilatkozatot visszavonnom.
- Mv.: Akkor várjuk a jegyzőkönyveket. Köszönöm szépen, hogy itt volt nálunk.
És ahogy azt már korábban is mondta Tuza, Az Estében ismét megerősítette: "most is azt állítom, hogy ebben az ügyben több olyan bizonyíték van, amely a hölgy vallomását, a sértett vallomását alátámasztja".
A szembesítésről részleteket is elárult, többek között azt is, hogy a rebiszesek közül hárman az általa feltett kérdésekre nem voltak hajlandóak válaszolni, és az ügyvéd hozzátette: "az egyikük, aki azt állította, hogy ezzel a hölggyel sohasem találkozott, nem is ismeri, az egészen véletlenül letegezte ezt a hölgyet a szembesítés során, ami jegyzőkönyvbe került. Az egyik gyanúsított védője, miután a védence kettő mondatot elmondott, úgy nyilatkozott, hogy az ügyfele a továbbiakban nem kíván nyilatkozni, fenntartja a korábbi vallomását, mert nem szeretne ellentmondásokba keveredni."
Majd még egy kis érdekességként Tuza Péter hozzátette: az egyik rebiszes rendőr azt mondta: soha nem találkozott E. Zsanettel, majd "utána konkrétan elmondta, hogy ez a hölgy hogyan adta oda a kollégáinak az igazolványokat."
hirado
2007.06.19. 10:41