
Kedden újabb feljelentés született a miskolctapolcai Pallasz Hotel ellen, a miskolci rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A Bencések útja 6. szám alatt található hotel ellen már több tucatnyi feljelentés született, az önkormányzat körülbelül egy hónapja visszavonta a működési engedélyt.
Kedden kora délután egy kirándulóbusz keresett parkolóhelyet a környéken, a szálloda idős tulajdonosa felajánlotta a hotel "autóbuszok, gépkocsik befogadására egyaránt alkalmas, zárt parkolóját" (az idézet a szálloda még működő honlapjáról származik).
A tulaj - Klement Tibor - és a sofőr megegyeztek a parkolási díjban, a busz beparkolt az udvarba. Az utasok elindultak a barlangfürdőbe, a sofőr pedig elhagyta a buszt, tudtuk meg Kompoltiné Jakab Ilonától, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
Amikor a sofőr visszatért a hotel belső udvarán álló buszhoz, észrevette, hogy a jármű egyik rosszul záródó ablakát valaki elhúzta. A buszból eltűnt a sofőr pénztárcája a benne lévő pár tízezressel. Kiderült, hogy az egyik utastól is loptak körülbelül százezer forintot és az iratait is elvitték. A sofőr azonnal értesítette a rendőröket.
A nyomozók a helyszínen megkezdték a szemlét, kihallgatták az érintetteket, majd szerdán meg is találták a feltételezett tolvajokat: gyanúsítottként hallgattak ki két fiatalembert. A két gyanúsítottról a sajtóreferens annyit mondott, hogy "a tulajdonosi körhöz tartoznak". Az ellopott pénz és az iratok egyelőre nem kerültek elő, a két fiatalember jelenleg őrizetben van, előzetes letartóztatásukról napokon belül dönt a bíróság.
A hotelről tavasszal derült ki, hogy rengeteg panasz és lopási ügy köthető a nevéhez, legtöbbször a bezárt szobákból tűnt el a vendégek pénze. Az elmúlt két évben több mint harminc feljelentés érkezett, a botrányok miatt az önkormányzat május elején bezáratta a hotelt. Egyes beszámolók szerint azonban továbbra is működik a hotel, csak a tulaj egy farost lemezzel letakarta a Pallasz nevet a homlokzaton. Különböző idegenforgalmi fórumokon figyelmeztetnek arra is, hogy a szemközt lévő Pallasz Panziót nemrég Bencés névre keresztelték át, de természetesen továbbra is a hotelhez tartozik.
A Pallasz Hotelt egyébként a történtek miatt a legtöbb szállodai, turisztikai adatbázisból, portálról törölték, de az ingyenes tárhelyre rakott honlap még elérhető, így továbbra is olvasható a szívélyes invitálás: "Reméljük szolgáltatásaink színvonaláról Ön is minél hamarabb meggyőződik és vendégünkként üdvözölhetjük szállodánkban."
index
2007.06.13. 20:17