
Jövő héten eldől, hogy még a nyári parlamenti szünet előtt átalakítja-e kormányát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Magyar Hírlap kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy egyelőre személycserékben és feladatátcsoportosításban, nem pedig szerkezetátalakításban gondolkodnak.
A kancelláriaminiszteri tisztet Kiss Péter venné át - bár ő azt mondta, hogy ez még nem időszerű -, Szilvásy Györgyre pedig csak a titkosszolgálatok felügyelete maradna. Horn Gábor szabad demokrata koalíciós államtitkár közölte: saját tárcáiknál már végrehajtották a személycseréket, újabbakat pedig nem terveznek.
SZDSZ-es politikusok cáfolták azt a találgatást is, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert menesztenék posztjáról. Szóba került viszont, hogy Kóka János év végéig másnak, talán Garamhegyi Ábel államtitkárnak adná át a gazdasági tárcát. Ezt több okból is szerencsésnek tartanák. Egyrészt mert megterhelő a pártelnöki és a miniszteri feladatokat párhuzamosan ellátni, másrészt a számlaügy kapcsán Kókát támadások érték.
A Magyar Hírlap szerint ráadásul koalíciós körökben további ügyekről tudnak, amelyeket adott esetben Kóka lejáratására használnának fel. A Népszava biztosra veszi, hogy Szilvásy legkésőbb jövő héten távozik, a lap szerint a kancelláriaminiszter fásult, és szeretne nemrég született gyermekével minél több időt tölteni. Az újság azt írja: nagyobb kormányátalakítás csak ősszel esedékes, így egyelőre kizárt, hogy az esetleges távozók között emlegetett Lamperth Mónika önkormányzatokért felelős minisztert, Göncz Kinga külügyminisztert és Horváth Ágnes egészségügyi minisztert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmozdítaná.
hirado
2007.06.13. 09:51