
Bűncselekmény hiányában megszüntette a hűtlen kezelés miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a váci, a soproni és a budapesti József Nádor téri mélygarázs-építések ügyében - tudta meg a Népszabadság.
A napilap korábban beszámolt arról, hogy az ügyben feljelentés alapján ismeretlen személy ellen indított eljárást az NNI. A feljelentők azzal érveltek: az önkormányzatok jogtalanul bízták külső befektetőkre a többmilliárdos beruházásokat, és törvénysértőnek találták, hogy ezek a projektek megvalósítására alakult cégek földhasználati jogot is kapnak a forgalomképtelen helyhatósági telkekre. A feljelentők kifogásolták azt is, hogy a szerződésekben a beruházó elővásárlási jogot is kap, ez véleményük szerint egyértelműen a közvagyon átjátszása. Ezt az elővásárlási jogot azonban csak akkor lehetne érvényesíteni, ha az önkormányzat - törvénytelen módon - megpróbálná eladni a közvagyont.
Vádként szerepelt az is, hogy a garázsok a beruházók tulajdonába kerül, noha valamennyi szerződésben kikötötték, hogy a kialkudott üzemeltetési időt követően a létesítmény önkormányzati tulajdonú lesz. Valamennyi beruházásra jellemző egyébként, hogy a szükséges határozatokat a képviselő-testületek évekkel ezelőtt megszavazták. A parkolási gondokat ugyanis az önkormányzat hivatott megoldani, a mélygarázsok kialakítására pedig egyik városnak sem volt 2-3 milliárd forintja, ezért döntöttek külső befektető bevonása mellett.
hirado
2007.06.13. 09:44