
Kóczián Péter újságíróról annyit lehet tudni, hogy közéleti-politikai műsorokat vezet különféle televíziókban. Illetve ismét csak: vezetett. 2004-ben egy Orbán-interjú után eljött a Hír TV-ből. A Fidesz a népszavazási kampány finisében kivágatott egy részt a beszélgetésből, Kóczián ezt nem tudta elfogadni. Most az Echo TV-ből kellett távoznia. De már nem saját akaratából. Széles Gábor tulajdonos kötött útilaput a talpára - nyilatkozta a Népszabadságnak adott interjújában.
"Széles, hol imádta a műsoraimat, hol a haja állt égnek tőlem" (Kóczián Péter)
- Annyi történt - mondta Kóczián Péter -, hogy nem tetszettek a kérdéseim Széles Gábornak egy kolozsvári oktatóval folytatott interjúmban. A tévé által kiadott közleményben az áll, hogy azt sugalltam, Hantz Péter, a Babes-Bolyai Egyetem volt tanára az erdélyi magyarság érdekében kifejtett, állása elvesztésével járó tevékenységéért adományként, nem pedig tudományos munkássága érdemeként nyerte el az oxfordi ösztöndíjat -nyilatkozta az Echo Tv-ből nemrég távozott újságíró. Kóczián szerint az újságírás nem kívánságműsor, a riportalanya akkor nem kifogásolta az általa feltett kérdést.
Kóczián szerint eltávolításának hátterében az áll, hogy Széles Gábor tulajdonos elhatározta, jobboldali fordulatot hajt végre a tévénél. Amivel nyilvánvalóvá teheti jobboldali elkötelezettségét. - Két évig viszonylag háborítatlanul dolgoztam az Echónál - mondta Kóczián, és hozzátette: Széles ez alatt direkt módon nem szólt bele a munkájába. Igaz, tavaly egyszer már kitette, de az inkább a tulajdonosi erőfitogtatást célozta; maradhatott végül, s folytathatta hetente kétszer jelentkező, Raport című félórás műsorát.
Kóczián szerint egy tulajdonos azt csinál, amit akar, - az ő pénzéért dolgozom, ha azt mondja, nézd, barátom, olcsóbb tévét akarok vagy más műsorszerkezetet, néma csöndben fölállok, és egy szót se szólok - mondta a napilapnak adott interjújában a riporter. Kóczián azonban még azt is megjegyzi: számára most az is kiderült: csak egyféle, ráadásul pártos értelmezés létezik, és ő a tulajdonos újfajta értelmezésébe nem fér bele.
Kóczián a napilap arra a kérdésére, hogy hol talál olyan orgánumot Magyarországon, ahol kiélheti a függetlenség iránti vágyát, azt mondta: van jó néhány olyan televízió, ahol ezt meg lehet valósítani.
hirado
2007.06.11. 12:12