
Nem rontotta el a Pécsi Országos Színházi Találkozó hangulatát, hogy a csütörtöki megnyitót lokátorellenes tüntetők zavarták meg - nyilatkozta Jordán Tamás, a POSZT ügyvezető igazgatója.
A Pécs főterén tartott csütörtöki ünnepségen megjelent, mintegy 35-40 fős csoport tagjai "Lokátor stop!" feliratú lapokkal a kezükben demonstráltak, közülük többen a "Hajrá Tubes!", "Kati mondjál le!" jelszavakat skandálták. A házelnök, miután a zaj nem csillapodott, megjegyezte: mindennek megvan a maga helye, a döntéseknek is és az ünneplésnek is.
Az Országgyűlés elnökének beszédét hangos bekiabálásokkal zavarták meg. Nemcsak Szili Katalinba, de a POSZT ügyvezetőjébe is próbálták a tüntetők belefojtani a szót.
Jordán Tamás elmondta: tudomásul kell venni, most olyan a helyzet az országban, hogy ezekkel az anomáliákkal együtt kell tudni élni. Hozzátette: a művészek, vendégek a megnyitót követően azt mondták, az Országgyűlés elnöke elnöke és a fesztiváligazgató is "jól állta a sarat". A POSZT menetrendjén, hangulatán a csütörtöki incidens nem változtatott - szögezte le Jordán Tamás.
A POSZT a magyar színházi világ legnagyobb eseménye, amelyet hetedik alkalommal rendeznek meg Pécsett. A fesztivál előadásait Dömölky János filmrendező választotta ki a magyar nyelvterületen általa szemlézett 120 darab közül.
A fesztiváligazgató elmondta, talán soha nem volt ilyen nehéz dolga a szakmának, ugyanis nagyon erős a mezőny. Június 16-ig a színházi előadások mellett, szakmai találkozók, úgynevezett off-programok, kiállítások és koncertek várják a közönséget.
A jegyek nagy része már a május eleji pénztárnyitást követő néhány napban elkelt, így valószínű, a legtöbb előadást telt ház előtt játsszák majd, és a pécsi szállodák, éttermek is megtelnek vendégekkel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy ötvenezer látogatót vonz, ebből nyolc és félezren láthatják a versenyprogram előadásait.
hirado
2007.06.08. 13:37