
Az idén is meghirdeti Pest megye önkormányzata a parlagfű-mentesítési akciótervet, amelyre hárommillió forintot, a tavalyinál egymillióval többet különített el - közölte az önkormányzat elnöki kabinetfőnöke az MTI-vel. Imre Zsolt elmondta, hogy a megyét különösen veszélyezteti a parlagfű, mert sok a jogviták miatt megműveletlen földterületük.
Az önkormányzat évek óta meghirdeti a mentesítési programot, amelyen tavaly a 186 településből 155 vett részt, s az idén hasonló érdeklődésre számítanak - tette hozzá.
Az idei akcióterv szerint június 19-ig lehet jelentkezni a megyei önkormányzatnál a résztvevőknek, s maga a mentesítési program mindenütt július 25-én indul, és egy héten át tart. A helyi önkormányzatok, civil szervezetek, iskolák bevonásával szervezik majd meg a parlagfűvel borított területeken az allergiát okozó gyomnövény irtását, s az a település nyer, amelyik a lakosság lélekszámához viszonyítva a legtöbb embert képes mozgósítani e feladatra. Az első három helyezettet díjazza majd az önkormányzat.
A kabinetfőnök hozzátette: a megyei 24 millió forintos környezetvédelmi keretből is lehet pályázati pénzeket elnyerni a parlagfű irtására.
hirado
2007.06.08. 11:26