
Csaknem három órán keresztül tartott tegnap az Óbudán megtalált éhező férfi kihallgatása. A férfi jogi képviselője elmondta: F. László vallomásában közölte, sem ő, sem élettársa nem volt szektatag, csupán mélyen vallásos Krisztus-hívők.
Kamarás Péter elmondása szerint védence a letartóztatása előtti napon még beszélt élettársával, megkérdezte tőle, vigyen-e neki valamit, az asszony azonban csak vizet kért. Lányával együtt lefeküdt aludni, másnap arra ébredt föl, hogy az ajtót valaki be akarja törni; ekkor már nem élt a nő.
A kihallgatáson hangsúlyozta, hogy szerette családját, és gyermeke állapotáról kérdezte a rendőröket. A kislányt a gyámhatóság várhatóan apja testvérénél helyezi majd el.
A család több ismerőse is azt állítja, a férfi élettársa már tavaly nyáron is gyermeket várt. Erre reagálva F. László azt mondta: párja akkor azt közölte vele, hogy álterhes.
Az újabb terhességről László állítólag nem tudott. A férfi jelenleg elmeszakértői megfigyelés alatt áll, ami legalább egy hónapig tart.
hirado
2007.06.01. 09:10