> Gyurcsány: az ingatlanadó egyszerűvé és igazságossá tenné a viszonyokat

Ha lesz ingatlanadó, az egyszerűvé és igazságossá teszi a viszonyokat; az a cél, hogy a nagy vagyon többet adózzon - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Blikk vasárnapi számában.
Az interjúban a miniszterelnök kifejtette: ma ötféle adót fizetnek az állampolgárok az ingatlan után, "nincs ember, aki ezek között el tud igazodni".
A személyét érintő kérdésre úgy fogalmazott: belátható időn belül szerinte nem kerül sor miniszterelnök cserére, legalábbis ennek nem látja jelét. Hozzátette: Szili Katalint, Szekeres Imrét, Lendvai Ildikót és Kiss Pétert is olyan politikusnak tartja, akikben meg lehet a szükséges ambíció, és a tehetség, illetve a támogatottságuk is alkalmassá teszi őket a vezetésre. "Verseny van, ezt el kell fogadni" - mondta, de utalt arra: véleménye szerint két év múlva az európai parlamenti választások után is ő lesz a miniszterelnök.
Az új igazságügy-miniszter személyét illetően elmondta, hogy erről az MSZP Vérmező úti székházában is tartottak egyeztetéseket. Hozzátette: személyi kérdésekben sokak véleménye eljut hozzá, de ilyenkor általában hallgat, először találkozik a jelöltekkel, és csak az utolsó éjszaka dönt.
A reformokat ért bírálatokra válaszul a miniszterelnök a lapban Sárközy Tamás professzort idézte, aki szavai szerint azt mondta: az elmúlt 17 évben először indult átgondolt, modernizációs szerkezetváltás.
hirado
2007.05.27. 11:50