
Újrafogalmazta korábban már megírt beszédét a Fidesz hét végi kongresszusán Orbán Viktor.
Legalábbis így tudja a Népszava, amely szerint a pártelnök színpadra lépéséig csiszolta szónoklatát, állítólag azért, mert rájött, a hét végi események, a rendőri vezetők leváltása, illetve az igazságügyi miniszter távozása elvették tőle a "show-t", a közvélemény figyelmét.
A pártelnökhöz közel álló politikusoktól a kongresszus előtt a lap úgy értesült, hogy a Fidesz vezérkara megkérte Orbánt, ne mondjon piacellenes beszédet, ez ugyanis visszatetszést kelthet reménybeli szavazóik között. Végül azonban vasárnap nem csupán a kiváltságok, hanem a monopóliumok ellen is szót emelt az újraválasztott pártelnök.
A Népszava szerint Orbán elégedetlen volt a kongresszus visszhangjával, úgy vélte, az emberek a rendőrségi botrányok közepette nem figyeltek eléggé ígéreteire, intelmeire, ezért foglalta össze hétfőn ismét a nyilvánosság számára előző napi mondandójának lényegét.
hirado
2007.05.23. 09:07