
Az ország több kórházában jelentősen megnőtt a várólista - írja a Népszabadság.
Miskolcon egy epekőműtétet tavaly egy héten belül elvégeztek, most hat hetet kell rá várni. Sérvműtétnél két hétről három hónapra nőtt a várakozási idő. Az Országos Gerincgyógyászati Központban a csípőműtétre a korábbi fél helyett egy évet kell várni, de aki ma jelentkezik be egy stabilizációs gerincműtétre, 2010 második negyedévénél korábbi időpontra nem számíthat. Pécsett a halasztható érsebészeti műtétre két hét helyett másfél hónap az előjegyzés.
A várólistát azonban meg lehet kerülni, csak pénz kell hozzá: Miskolcon egy alvállalkozóval szerződtek, aki a biztosító be nem fogadta ágyakon az intézmény orvosaival és felszerelésével végzett ellátást értékesíti, Pécsett pedig ugyanerre a célra egy nonprofit szervezetet terveznek létrehozni.
A területileg az intézményhez tartozó betegeket kötelező ellátni, de ha marad szabad kapacitás, az értékesíthető - nyilatkozta a lapnak Molnár Attila, az OEP finanszírozási főosztályának helyettes vezetője. Hozzátette: a várólisták kialakulásának okait az egészségbiztosító hamarosan vizsgálni fogja. Így például a feltűnően megugrott csípőprotézis-előjegyzésnél is megnézik: valóban indokolt-e annyi beavatkozást végezni, mint amennyit az intézmények vállalnak.
hirado
2007.05.23. 09:05