
Szerdára rendelte magához Sólyom László köztársasági elnök a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy bejelentse nekik, kit jelöl általános ombudsmannak és kisebbségi biztosnak - tudta meg a Népszava.
A Népszabadság korábban azt írta: Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Intézet igazgatója lehet a jelölt az általános biztosi posztra, és Kállai Ernőt, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársát jelöli Sólyom kisebbségi biztosnak.
A Népszava úgy tudja, a Fideszben nem támogatják Majtényit, de Sólyom jelölésének nem akarnak keresztbe tenni. Az MSZP-ben egyelőre nem döntöttek arról, megszavaznák-e Majtényit - írja a lap, mely szerint ugyanakkor, ha az államfő Takács Albert jelenlegi helyettes ombudsmant jelölné biztosnak, a szocialisták biztosan rábólintanának a döntésre.
Takácsot egyébként korábban a Fidesz is támogatta, cserébe, hogy a szocialisták hozzájárultak Lenkovics Barnabás alkotmánybírává választásához. A nagyobb ellenzéki párt bizalma azonban megingott Takácsban, mert véleményük szerint nem megfelelő hangsúllyal foglalkozott a tavaly őszi zavargásokban tapasztalt rendőri brutalitással 2006-os beszámolójában. Ennek ellenére nagyobb esélye lenne Takácsnak, mint Majtényinak arra, hogy a Fidesz támogassa. Az ombudsmanok megválasztásához egyébként kétharmados többség kell.
hirado
2007.05.21. 10:35