
Vasárnap folytatódik a Fidesz kétnapos kongresszusa Budapesten a Hungexpo területén. A XXII. tisztújító kongresszuson, amelyen kétezer küldött vesz részt, várhatóan újraválasztják elnökként Orbán Viktort. A volt minisztereknök az egyetlen jelölt a posztra. A négy alelnöki pozícióra Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt, Varga Mihályt és Pelczné Gáll Ildikót fogják megválasztani. Kósa Lajos a jelöltségtől szombaton visszalépő eddigi alelnök Schmitt Pál helyére léphet.
Az ellenzéki párt küldöttei szombaton határozati javaslatot fogadtak el arról, hogy a 2009-ben esedékes Európai Parlamenti választási kampányt Schmitt Pál irányítja. A politikus a feladatot elvállalta, ugyanakkor jelezte, hogy nem kíván a jövőben a Fidesz alelnökeként tevékenykedni, mert feladatai ezt nem teszik lehetővé.
A kongresszus második napján felszólal Wilfried Martens, az Európai Néppárt-Európai Demokraták elnöke, Tőkés László, Európa Parlamenti képviselő-jelölt, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Tarlós István, a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
A szavazás fél 12-kor kezdődik. Délután negyed 2-kor először az alelnöki, majd fél 2-kor az elnökválasztás eredményét ismertetik. A megválasztott elnök délután 2 órakor mond beszédet.
hirado
2007.05.20. 11:44