
Két nap alatt több mint kétszázan jelentkeztek annál a pertársaságnál, amely az IL Ferro autóreklám cég károsultjait szeretné összegyűjteni. A kezdeményezést a cég alvállalkozója indította el, amely felszámolási kérelmet nyújtott be az IL Ferro ellen. A kezdeményező azt szeretné, ha minél több károsult összegyűlne, mert ez nyomatékosabbá tenné a soron kívüli bírósági eljárás kérését.
Két nap alatt kétszáznál több autós jelentkezett annál a pertársaságnál, amely az IL Ferro cég károsultjait akarja összegyűjteni. A pertársaság létrehozását a cég alvállalkozója kezdeményezte, amely felszámolási eljárást indított, mert hétmillió forinttal tartozik neki az autóreklámmal foglalkozó IL Ferro. A pertársaság célja, hogy minél több károsultat összegyűjtsön, hiszen ez előremozdítaná a soron kívüli bírósági eljárást és fajsúlyosabbá tehetné az ügyet - mondta a Független Hírügynökségnek a pertársaság szóvivője, Menyhért Mészáros László. A károsultak jelentkezését a www.caramell.extra.hu nevű internetes tárhelyen várják, és két-háromezer ember jelentkezésével számolnak.
Az alvállalkozón kívül a becslések szerint öt-hatezer olyan magánszemély lehet, akiknek jelentős összeggel tartozik az IL Ferro a gépkocsin elhelyezett reklámért. A legkisebb összeg 40-50 ezer forint lehet, de van olyan autós is, akinek ennél jóval több lehet a kára.
Az IL Ferro autónként 180 000 forintos regisztrációs díj befizetése után havonként 40-50 ezer forintos juttatást ígért a tulajdonosoknak a gépkocsin elhelyezett reklámfeliratért. Mivel az autósok ezt az összeget csak 1-2 hónapig kapták, vissza akarták kérni a regisztrációs díjat. Néhányan visszakapták a pénzüket, de legalább 5-6 ezren hiába követelték azt, ami járt volna nekik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az Il Ferro Kft. ügyében.
hirado
2007.05.20. 11:41