HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Indulhat az áramverseny

t: 280

Indulhat az áramverseny

A kormány elfogadta a villamosenergia-törvény tervezetét, amelynek értelmében uniós vállalásunknak megfelelve 2008. január 1-jével teljesen felszabadul az áramár Magyarországon, és az ipari fogyasztók 2003-as szabad piacra lépése után a kisfogyasztókért is megindulhat az árverseny - jelentette be a gazdasági miniszter a kabinet szerdai ülése után.

Kóka János abban bízik, hogy a liberalizáció "letöri majd a monopóliumokat", azt azonban nem merte megjósolni, milyen irányba indulnak majd el a tarifák. Szerinte a verseny "általában" csökkenti az árat, ahogy például a régi 15-ökben a piac 1995-ös megnyitása után öt évig ez meg is történt, igaz, azt nem említette, hogy az ipari villanyárak 2002 óta - szinten maradó gázárak mellett - folyamatosan emelkednek. Az egyébként - teszi hozzá a tárcavezető -, hogy az ipari árak fajlagosan még mindig magasabbak a lakosságinál, nem jelenti majd azt, hogy az utóbbiak a felszabadítás után megindulnának felfelé, és szerinte az is kizárt, hogy a hatékonyságuk javítására kényszerülő cégek 20-30 százalékkal emelnének.

Az biztos, hogy a rossz anyagi helyzetben lévők és a fogyatékkal élők a jövőben áramártámogatást kaphatnak, de ennek módjáról még nincs döntés, és Kóka azt is megígérte, hogy a szolgáltatókra a jelenleginél szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak majd.

Tudni már azt is, hogy azokat a kistelepüléseket, amelyek méretüknél fogva valószínűleg kimaradnak majd a szolgáltatók versenyéből, a jelenlegi szolgáltatókból egyetemessé váló cégeknek lesz majd kötelező ellátniuk, méghozzá a hatóság által ellenőrzött áron, ez azonban területenként valószínűleg változhat.

A kormány szerdai döntése nem érinti az MVM Zrt. és az erőművek közötti hosszú távú áramvásárlási szerződéseket. Ezeket a megállapodásokat a gazdasági tárca szerint meg kell szüntetni, de ezt az álláspontot a kormány még nem tette teljes mértékben magáévá - közölte Kóka. A miniszter szerint egy hónapon belül dönthet a kabinet az áramszerződésekről.

hirado

2007.05.17. 09:22

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek