> Vigyázz! Kész?... !- Jön az adóbevallási roham

Minden idők legnagyobb adóbevallási rohamára készülhet a posta, idén ugyanis többen adnak fel szja-bevallást a május 21-ei határidőig, mint eddig bármikor. Összesen mintegy 4,3 millió adóbevallást várnak, ebből korábban kétmilliót a munkáltatók készítettek. Most viszont - az idén először - a munkáltatók mondhattak nemet is a dolgozók ilyen kérésére, csak az nem ismert, hány vállalat tette ezt meg.
Május elején 1,8 millió bevallás beérkezését regisztrálta az APEH, ami 33 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ez azt valószínűsíti, hogy hétszázezerrel több önbevallás érkezik az adóhatósághoz, és az utolsó hetek nagy rohamában az eddigi egymillió helyett 1,2 millió bevallás várható. Ugyanakkor jelentősen megnőtt (a május eleji adat szerint a tizenötszörösére, 400 ezerre) az elektronikus úton elküldött bevallások száma is - ez csökkentheti a postán a sorokat.
Növelheti viszont az elektronikus ügyfélkapu forgalmát, hogy számos céges bevallásnak is éppen május 21-e a leadási határideje. A Magyar Posta mindenesetre megerősített szolgálattal és hosszabbított nyitva tartással várja az adózókat jövő hétfőn. A Nyugati és a Keleti pályaudvari posták éjfélig lesznek nyitva - de a Fogarasi úti Tescóban lévő nonstop postán is fel lehet adni az íveket. Megyeszékhelyenként is legalább egy-egy posta este nyolcig lesz nyitva - ezek listáját a héten teszik közzé.
hirado
2007.05.15. 10:15