
Veszélybe került a suliNova Kht. kísérleti programja, az oktatási tárca háttérintézményeként működő társaság jövő tanévre szóló büdzséjéből mintegy 150 millió forint hiányzik - írja a Népszabadság.
Pedig a suliNova három éve indult kompetenciafejlesztő kísérleti programjában már 600 iskola és 400 ezer diák vesz részt, ráadásul az eredmények is látványosan javultak: a diákok nyitottabbak, kommunikatívabbak, toleránsabbak, jobban értik a szövegeket, könnyebben megoldják a matematika feladatokat és képesek csapatban dolgozni, nem utolsósorban pedig szívesen járnak iskolába.
Az egyik intézményben kimutatták: a program egyetlen éve alatt egy egész érdemjegyet javítottak a diákok valamennyi tantárgyból. Pála Károly, a társaság vezetője azt mondja, a programban részt vevő intézmények 90 százaléka folytatni szeretné a megkezdett munkát.
Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára elismerte, hogy a kísérleti program a Nemzeti Fejlesztési Terv legsikeresebb projektje, és azt ígérte: az NFT1-en belül forrásokat csoportosítanak át erre a célra, az újonnan bekapcsolódó intézmények pedig az NFT2- ősszel megjelenő pályázatai útján juthatnak támogatáshoz.
hirado
2007.05.15. 10:05