
A kiesés ellen harcoló REAC nem is tűnt igazán acélos ellenfélnek, bár a DVSC meglehetősen tartalékosan várta a bajnokit. A védelemből Komlósi Ádám piros, míg Kiss Zoltán sárga lapos eltiltása miatt nem léphetett pályára. A támadó sorban is akadtak gondjai a vezetőedzőnek, mivel a szenegáli Ibrahim Sidibe szintén három sárga lapot gyűjtött össze korábban, illetve a macedón Aco Sztojkov részleges combizom-szakadást szenvedett.
Nos, a tartalékosan felálló Loki így is gyorsan betalált a meglehetősen zavartan futballozó rákospalotaiak kapujába. A bajnokságban kezdőként először pályára lépő Szilágyi Péter már a hetedik percben megszerezte első NB I-es gólját, majd Leandro növelte a hazaiak előnyét. A REAC csupán kétgólos hátrányban kezdett támadásvezetésbe, és módja is nyílt a szépítésre, de Pusztai Olivér hatalmas helyzetben hibázott.
A folytatásban meglehetősen visszavett az iramból a Debrecen, és egy védelmi hibát követően Nyerges Krisztián szépített. A hazaiak a bekapott gólt követően ritmust váltottak, amely kisvártatva eredményre is vezetett, és Leandro ismételten kétgólosra növelte a két gárda közti különbséget.
A mérkőzés ezen szakaszában a vendégeknek esélyük sem maradt az újabb gólra, Török Sándor sérülését követően pedig csak a védekezésre összpontosított a rákospalotai együttes, mivel ekkor már nem maradt több cserelehetőségük, így 10 főre fogyatkoztak a fővárosiak. Dzsudzsák Balázs találata csak magabiztosabbá tette a Loki-győzelmet.
A DVSC első vidéki csapatként sorozatban harmadszor szerezte meg a bajnoki címet, és a nyártól a Bajnokok Ligája előselejtezőjében indulhat.
nso
2007.05.14. 21:22