
A szabad demokrata irányítású gazdasági tárcától a kancelláriára emelték át az egyeztetéseket a hosszú távú áramvásárlási szerződések felmondásáról - írja a Népszabadság, amely úgy tudja, Kóka János miniszter állítólag ezt több fórumon is erősen kifogásolta.
A magyar villamosenergia-forgalom 80 százalékát lefedő, az 1995-ben privatizált erőművek tulajdonosainak 2010-2012-ig garantált felvásárlási árat biztosító, ezért a "burkolt állami támogatást" emlegető unió által határozottan kifogásolt kontraktusok ügyét egy munkacsoport tárgyalja, amelynek vezetője Gillyán György, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, de képviselteti magát a gazdasági, a pénzügyi, a külügyi és az igazságügyi tárca is.
Gillyán azt mondja szó sincs arról, hogy kivették volna a GKM kezéből az irányítást, koalíciós feszültség sincs, egyszerűen a téma bonyolultsága megkívánja a magasabb szintű egyeztetéseket. Az államtitkár szerint a szerződéseket "előbb-utóbb" fel kell bontani, ennek időpontja és formája azonban még kérdéses. Gillyán hangsúlyozza, hogy a magyar szabályozást összhangba kell hozni az unió jogrendjével, de hozzáteszi azt is, hogy a szerződéses rendszer nem kerülhet veszélybe, és fontos szempontnak tartja, hogy az államot minél kisebb kártalanítás terhelje, ezért, "ha lehet", "mihamarabb" meg kell állapodni az erőművekkel. A tárgyalások ugyanakkor még el sem kezdődtek, így aztán azok befejezéséről sem tudni semmit, az viszont már biztosnak látszik, hogy nem fogjuk teljesíteni azt a 2004-es vállalásunkat Brüsszel felé, hogy idén júliusban felszabadítjuk az árampiacot, és még új határidő sem tűztünk ki. (Az EU ilyenkor automatikusan eljárást indít, de a Népszabadság egy forrása szerint ez nem lenne tragédia, a többi tagállamhoz képest ugyanis nekünk még mindig elég kevés ilyen ügyünk van.) Gillyán szerint egyébként a két folyamat - a piacnyitásról hozandó július döntés, illetve az egyeztetések - párhuzamosan is futhat, az azonban jó lenne, ha a liberalizáció gyakorlati indításaként emlegetett 2008. január 1-jei időpontra a áramvásárlási szerződések ügye is rendeződne.
A lap egyébként úgy tudja, mára igen csak elmérgesedett a gyors szerződésbontást szinte már csak egyedüliként szorgalmazó SZDSZ irányította gazdasági tárca és a magyarországi áramforgalmazás 80 százalékát lefedő MVM között is, amely azt mondja, hogy azokat a szerződéseket, amelyek nem tartalmaznak állami támogatást, érintetlenül kell hagyni, azokat pedig, amelyekben ilyen kimutatható, módosítani kell. Gerse Károly, a cég vezérigazgató-helyettese korábban 25 százalékos áremelést jósolt a szerződések egyoldalú felbontása nyomán, a cég emellett jelentős kártérítéseket is emlegetett. (Ennek mértéke egyes szakértők szerint akár a 300 milliárd forintot is elérheti.) Kóka János miniszternek állítólag nem tetszik az sem, hogy Draskovics Tibor, az MVM elnöke mint az Államreform Bizottság vezetője részt vesz a villamosenergia-ipari átalakításról szóló kormányszintű egyeztetéseken is.
hirado.hu
2007.05.09. 11:50