HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Fidesz: éppen ideje Gergényi távozásának

t: 327

Fidesz: éppen ideje Gergényi távozásának

A Fidesz szerint "éppen ideje" Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány távozásának. Így kommentálta a keddi sajtóértesülést az MTI-nek Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő, a párt rendészeti munkacsoportjának vezetője.

"Hisszük, ha látjuk" - tette hozzá, utalva arra, hogy tavaly már felajánlotta távozását a főkapitány, ám a miniszterelnök kiállt mellette, Demszky Gábor főpolgármester pedig kitüntette.

Kontrát Károly azt mondta, Gergényi irányítása alatt lépett fel tavaly ősszel olyan indokolatlan brutalitással a rendőrség az őszi megmozdulások során, hogy azután "demokráciában, jogállamban nem maradhat a helyén" rendőri vezető. Hozzátette: ha bekövetkezik Gergényi távozása, az nemcsak a kormánnyal folytatott tárgyalásokat könnyíti meg, de segíti helyreállítani azt a közbizalmat, amely "megbomlott, összetört" az ősszel.

Az MTI kedden számolt be arról, hogy várhatóan július 1-jével távozik posztjáról Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya. Az érintett mindeddig nem szólalt meg az ügyben, Jármy Tibor, a BRFK szóvivője azt közölte: "pletykákkal nem kívánnak foglalkozni."


hirado.hu

2007.05.09. 11:49

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek