
Míg a korábbi éveknél kevesebb panasszal éltek az emberek az ombudsmani hivatalnál tavaly, addig az adatvédelmi panaszok száma a duplájára nőtt. Erről Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos beszélt a 2006-ra vonatkozó beszámolójában a parlamentben.
Takács Albert jelezte: tavaly 4038 ügyben több mint ötezer panasz érkezett az ombudsmani hivatalhoz, vagyis folytatódott az a tendencia, hogy egy ügyben több panaszt is megfogalmaznak az emberek.
A panaszok közül az ombudsman-helyettes kiemelte a bíróságok eljárását érintő, a rendőrséggel kapcsolatos, a gyakori adó- és pénzügyi jogszabályváltozásokkal összefüggő, valamint a büntetőügyeket és a védelemhez való jog sérelmét érintő kifogásokat - tette hozzá az általános helyettes.
Péterfalvi Attila arról számolt be, hogy tavaly az adatvédelemre, az információszabadságra és a jogszabály-véleményezésre egyaránt érvényes a panaszok számának növekedése.
Az adatvédelmi biztos kitért arra, hogy munkájában tavaly az eddigiek mellett megjelentek a határokon átnyúló vizsgálatok és a nemzetközi kötelezettségek.
hirado.hu
2007.05.09. 11:48