
Az egészségügyi kormányzat tanácsadóként számít a jövőben Molnár Lajosra, aki április elején mondott le a szaktárca vezetéséről - értesült a Magyar Hírlap. Az újság úgy tudja, az exminiszter havi 500 ezer forintért ad majd tanácsokat, és a háttérből továbbra is ő irányítja az egészségügyi reformokat.
A lap beszámol arról is, hogy Molnár Lajos lemondását követően a Miniszterelnöki Hivatal engedélyével megtartotta a tárca államtitkárai számára fenntartott egyik Saab gépkocsit. Ez az az autó, amelyet az év elején túl idősnek talált Molnár, erre hivatkozva szereztek be számára egy nullkilométeres Audi A6 Quattro TDI limuzint, amelyért hat középkategóriás kocsival fizettek.
A Saab üzemben tartását továbbra is a tárca fedezi, mint ahogy Molnárnak az egykor a MÁV Kórházból hozott sofőrét is a minisztérium fizeti. Az egészségügyi minisztérium állományában csak két sofőr maradhatott: Molnár Lajosé és utódjáé, Horváth Ágnesé, a többiek az autókkal együtt a Központi Szolgáltatási Főigazgatósághoz kerültek.
hirado.hu
2007.05.09. 11:46