
Területi alapon szervezné meg és egy magánbiztosítóra bízná a betegirányítást, valamint az egészségügyi ellátás finanszírozását Rácz Jenő, volt egészségügyi miniszter, a veszprémi kórház főigazgatója, aki a Nap-kelt vendége volt.
A szocialista egészségügyi szakember által csak Pannon-modellnek nevezett koncepció ötlépcsős, ebből kettő Veszprém megyében már meg is valósult. Az első, hogy újjászervezték a fekvőbeteg-ellátást: a megye 12 intézményének vezetői elosztották a feladatokat és a kapacitásokat. A második lépcsőt a kórházak részlegeinek integrációja jelentette: a tucatnyi intézmény két ellátási egységbe tömörült. A harmadik elem, hogy a két konglomerátum együttes fellépése további megtakarításokat eredményezhet - magyarázta Rácz, példaként említve: előkészítik a megye kórházainak közös eszközbeszerzését, a közös informatikai infrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően pedig hamarosan egy szakmai csoport értékeli ki az összes intézményben elvégzett radiológiai, patológiai vizsgálatok eredményeit.
A negyedik elem Veszprém és Somogy megye egészségügyi ellátásának integrálása lenne, az ötödik pedig egy regionális alapon működő finanszírozási és betegirányítási rendszer modellkísérlete - érvelt Rácz, majd kifejtette: az egészségbiztosítási kasszából a két megye megkapná a pénzt, mely az ellátás megszervezését végző biztosítóhoz folyn be, és az osztaná el. A területi finanszírozás azt is jelentené, hogy akik más megyéből érkeznek, azok után külön fizet az OEP, és a megyéből a magukat más városokban gyógyítók után pedig a somogyi-veszprémi biztosítótársaság fizetne.
hirado.hu
2007.05.09. 11:44