
Az ÁPV Zrt. hétfőn közzétette a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. állami tulajdonban levő 75,64 százalékos részvénycsomagjára kiírt tárgyalásos privatizációs pályázatát. A most 533,5 milliós jegyzett és 503,8 millió forint saját tőkéjű vállalatra június 6-áig adhatók be az ajánlatok, a részvénypakett minimálára 150 millió forint.
Az értékesítésre most nagyobb az esély, mint korábban volt, az állami tulajdonú gyár ugyanis a 2005 végén elindított reorganizációs program nyomán öt veszteséges év után tavaly már nyereséges volt, 1,025 milliárd forintos árbevétel mellett 12 millió forintos adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, gondot okoz azonban az évek során felhalmozódott közel félmilliárdos adósságállomány. Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. szóvivője elmondta: a részvénypakett iránt jelentős az érdeklődés hazai és külföldi befektetők körében.
hirado
2007.05.08. 08:39