
Legkorábban a jövő év második felére készülhet el az M7-es utolsó szakasza - írja a Világgazdaság. A tender utolsó fordulójában egy horvát cég tette a legjobb ajánlatot a nyolc pályázó közül. A végső szót a szaktárca mondja ki május közepén; a kivitelezőnek a szerződéskötés után 14 hónappal kell átadnia az új szakaszt. A nyertesnek javasolt cég valamivel kevesebb, mint 8 millió euróért építené meg a Letenye és az országhatár közötti egy kilométert, illetve a Mura feletti, 216 méteres hidat.
Előtte még két szakaszt adnak át, a Zamárdi és Balatonszárszó közötti részt várhatóan augusztus első felében, a Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszt pedig jövő májusban adják át.
Ha megépül a még hiányzó 3 szakasz, 245 kilométer lesz az M7-es.
hirado
2007.05.04. 10:45