HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kádár fejét is elvitték

t: 488

Kádár fejét is elvitték

A SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében csütörtökre virradóra megvizsgálták a Kádár János koporsójában lévő maradványokat, és megállapították, hogy több csont hiányzik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A rendőrök szerint előre kitervelték Kádár János sírjának kirablását az eddig ismeretlen elkövetők. A Budapesti Rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a Nap-Keltében azt mondta, sikerült használható nyomokat rögzítenük a helyszínen.

Kormos Endre elmondta, hogy a koporsót szerda este 19.30 órára hantolták ki, és 20 órakor elszállították a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetébe. Itt egy antropológus és egy igazságügyi orvos szakértő vizsgálta meg a maradványokat. Megállapították, hogy több csont hiányzik.

Ismeretlenek szerdán meggyalázták Kádár János és felesége síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben: a síremlék márvány fedlapját leszedték, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A tettesek felfeszítették a volt pártvezető fémkoporsóját. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben lévő munkásmozgalmi panteonra fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat".

A kormányfő, a parlamenti, és a parlamenten kívüli pártok is elítélték Kádár János és felesége sírjának meggyalázását.

Elsőként a Magyar Kommunista Párt adott ki közleményt. Ebben a párt mélységes felháborodásának és aggodalmának adott hangot a történtek miatt.

Gyurcsány Ferenc köztörvényes bűncselekménynek nevezte a történteket. A kormány nevében Gál J. Zoltán kabinetfőnök aljas, gyalázatos, és embertelen bűncselekménynek minősítette az es eményt.

A Fidesz rövid közleményben közölte: ezt az esetet nem politikai, hanem kegyeleti kérdésnek tekintik, mert a végső nyugalom mindenkinek jár.

Hasonló közleményt adott ki a KDNP is.

hirado

2007.05.03. 10:26

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek