
Kovács István négy évig le se szart bennünket, "nem ért rá", most pedig váratlanul bejelentkezik a semmiből - mondta a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke a Nap-keltében. Csötönyi Sándor Kovács "Koko" István egy nappal korábbi nyilatkozatára reagált. Akkor olimpiai bajnokunk azt kifogásolta, hogy a szakági szövetséget Csötönyi Sándor uralja, a szakmában járatlan tagok csak őt szolgálják, a testület kft.-ként működik, és nem tart igényt rá.
Koko nem kell a szövetségnek?
Csötönyi válaszában határozottan visszautasította a vádakat, szerinte az elnökségben a sportágat jól ismerő és anyagilag is segíteni tudó emberek, nem pedig a "barátok" ülnek, Koko hirtelen megjelenését pedig úgy értékelte, hogy a bajnok "valakinek a szócsöveként" lépett most színre.
Hozzátette azt is, hogy nem utasította el Kovács jelentkezését a szövetség vezető testületébe, azonban mérlegelnie kellett, és az üres helyre inkább erős szponzorokat hozott, akik jelentős pénzzel segítik a szakágat. Milyen alappal jelentkezik most Kovács István, akinek én egymillió forintot tettem annak idején a zsebébe, de évekig nem talált munkát a a szövetségben - tette fel a kérdést az elnök.
hirado
2007.03.20. 09:56